Hetekig fogva tartották, megmenekült, most újra eltűnt a kamasz

TAKÁCS JUDIT DZSENIFER
Vágólapra másolva!
A rendőrség honlapja szerint a 16 éves, dombóvári születésű kamaszt, Takács Judit Dzsenifert augusztus 14-e óta körözik az eltűnése miatt. Az édesanyja kért segítséget az egyenruhásoktól, és támpontokat is adott a kereséshez, mert határozott elképzelése van arról, hol lehet Judit. Azt mondta a Ripostnak, megint annál a férfinál kellene keresni, akitől állítólag már kétszer kimentették a rendőrök. A 16 éves lány pár napig otthon volt, miután kiszabadult a fogságból, aztán érte jött egy autó.
Vágólapra másolva!

"A lányom engedélyt kért tőlem pár napja, hogy átsétálhasson a hétéves testvérével az utca végén lakó rokonunkhoz. Nagyon jó idő volt, úgy gondoltam, nem történhet baj, hiszen csak a szomszédba mennek. Alig indultak el, csörög a telefonom: látom, a rokonunk hív. Összeszorult a szívem, rögtön tudtam, hogy hatalmas a baj. Átrohantam hozzájuk, és megkérdeztem, mi történt. Judit kistestvére sírva szaladt hozzám, majd a rokonok elmesélték:

megállt a gyerekek mellett egy autó, kiszállt belőle két férfi, és bedobták a 16 éves lányomat, aki fogta a kishúga kezét.

A rokonok abban a pillanatban már az autónál is voltak, de csak a kicsi lányt tudták kihúzni, Juditomat nem" - mondta Takácsné Vali, aki úgy képzeli,

az a gyerekes családapa állhat az emberrablás hátterében, akivel egy bálon ismerkedett meg a lányával.

Azt mondja, a férfi szabályosan rászállt a tinédzserre.

Takács Judit Dzsenifer Forrás: Police.hu

"A rendőrök már kétszer mentették ki a lányomat, Takács Judit Dzsenifert annak a férfinek a házából, aki nem hagyja őt békén. Néhány napja sikerült hazahozniuk a lányomat, kék-zöld volt a keze, de senkinek sem árulta el, mitől.

Nagyon meg volt rémülve, hiszen hetekig tartották fogva egy házban.

A rendőrök elmesélték, hogy amikor bementek az ingatlanba, senkit sem láttak, ám amikor a ferdén álló szekrényt megmozdították, akkor észrevették, hogy az eltorlaszol egy ajtót és egy lépcsőt. Miután lementek a lépcsőn, megkerült a lányom" - mondta az asszony, aki most megint aggódhat, mert nyoma veszett Juditnak.

Egy korábbi személyleírás alapján Takács Judit Dzsenifer

kb. 160 cm magas, erősebb testalkatú, kb. 60 kg testsúlyú, fekete hosszú hajú.

Jobb csuklóján rózsafüzér, bal combján fekete virág, jobb melle felett „Lili" feliratú, szívvel kiegészített tetoválás látható.

A Tamási Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható lányt felismeri, tud róla valamit, jelentkezzen.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!