Gyurcsányné továbbra is meg akarja akadályozni, hogy Brüsszel fizessen a kerítésért

GYURCSÁNY Ferenc; RÓNAI Sándor; MOLNÁR Csaba; DOBREV Klára
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke (k), felesége, Dobrev Klára, a DK EP-listavezetője, Molnár Csaba (b) és Rónai Sándor (j2) a párt mandátumot szerzett képviselői a DK eredményváró rendezvényén a fővárosi Radisson Blue Béke Hotelben az európai parlamenti (EP-) választás napján, 2019. május 26-án.
Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc felesége továbbra is meg akarja akadályozni, hogy Brüsszel kifizesse Magyarországnak a határvédelmi költéseinek egy részét - ez derült ki a politikus hétfői sajtótájékoztatójából. Barkóczki Balázs, a párt szóvivője kérdésre válaszolva egyenesen oda jutott, hogy az országot a migránsoktól megvédő, Európában sok helyen elismerést kiérdemlő határzárat düledező drótkerítésnek nevezte. Szavaiból kiderült, pártja mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy Magyarország elessen az uniós támogatásoktól. Gyurcsányné és a DK ismét színt vallott.
Vágólapra másolva!

Bár a Demokratikus Koalíció az országgyűlési választási kampányban még tagadta, hogy lebontaná a kerítést, és beengedné a migránsokat az országba, mostanában mintha némiképp másképp vélekednek a kérdésről. Először június közepén Varga Zoltán, a DK debreceni önkormányzati képviselője kelt ki a határzár ellen, majd augusztus végén az uniós képviselővé választott Gyurcsányné beszélt arról az ATV-ben, hogy elutasítja azt a brüsszeli javaslatot, ami alapján Magyarország 6,6 milliárd forintot kapna Brüsszeltől határvédelmre. Óriási felháborodás lett szavaiból, a migránspárti politikus ennek ellenére nem változtatta meg korábbi álláspontját. Mai sajtótájékoztatójából ugyanis kiderült,

Gyurcsány Ferenc felesége továbbra is meg akarja akadályozni, hogy Brüsszel pénzt adjon a határkerítésre.

Az eseményen a sajtó szembesítette korábbi kijelentésével, amire Barkóczki Balázs, párt szóvivője válaszul

düledező drótkerítésnek nevezte az illegális bevándorlók Magyarországra jövetelének megálljt parancsoló határzárat.

A korábban a Soros-féle Együttben politizáló kommunikátor felháborodásának adott hangot, hogy a kerítés felállítását az európai uniós adófizető polgárokkal akarják kifizettetni. "Nem fogjuk ezt hagyni" - szögezte le a migránspárti párt szóvivője.

Demokratikus Koalíció továbbra is meg akarja akadályozni, hogy Brüsszel pénzt adjon Magyarországnak a határkerítésre. Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Mint beszámoltunk róla, Gyurcsány Ferenc pártjában népszerűnek számítanak az olyasmi felvetések, minthogy Brüsszel ne adjon Magyarországnak pénzt a határvédelemre. Bauer Tamás, a DK volt alelnöke közösségi oldalán közzétett írásában kiállt a pártelnök feleségének gondolatai mellett, azzal érvelve, hogy felesleges volt felállítani a kerítést a déli országhatárra.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!