A meghalt idős emberrel élete végén jó viszonyba került annak a szállodának portása, ahol lakott. Ő azt ajánlotta az örökösöknek, hogy a hagyaték 25%-áért segít a külföldi bankszámlákat felkutatni.
Az ügyvéd meggyőzte a két örököst, hogy állapodjanak meg a portással, akit majd később – jogszerűen – kiszorítanak az örökségből.
Valójában az 58 éves férfi kutatta fel a külföldi bankszámlákon lévő örökséget, majd ügyvéd társával változatos módszerekkel jutottak hozzá 2015-2016-ban több mint 640 millió forinthoz.
Az első utalásnál például az ügyvéd nem a letéti, hanem a saját devizaszámláját adta meg célszámlaként, emellett a letéti számlára befolyt összegből utalt a saját, illetve az 58 éves férfi hozzátartozójának, valamint az általa megvett ingatlan adásvételénél az eladónak is.
Ezen túl az ügyvéd szerkesztett és elolvasásra lehetőséget sem adva aláíratott egy okiratot az örökösökkel. E szerint előkerült egy bejrúti váltón alapuló hagyatéki igény, amelyet az örökösök vállaltak kiegyenlíteni. Ilyen váltó nem létezett, az okirat csak a csalárd pénzutalások leplezését szolgálta.
A férfi és az ügyvéd ellen vádat emeltek.