Több mint kétezer milliárd forint jut idén családtámogatásra

"családbarát ország" zászlók, Budapest, családok éve
Budapest, 2018. szeptember 4. "Családbarát ország" és "Családok éve" feliratú zászlók a Margit hídon 2018. szeptember 4-én. A családok éve alkalmából hét budapesti hídon csaknem ötszáz zászlót helyeztek ki, amelyek azt üzenik, hogy a kormány támogatja a családalapítást, a gyermekvállalást, a gyermeknevelést. MTI Fotó: Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
A családok éve után is tovább erősödhet a családbarát Magyarország, "a lendület tovább tart", és továbbra is kiemelt kormányzati cél, hogy eltüntessék a fiatalok életkezdése, családalapítása előtt álló akadályokat - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
Vágólapra másolva!

A családok éve után tovább erősödhet a családbarát Magyarország

Novák Katalin a Nagycsaládosok Országos Egyesülete által szervezett, a budapesti Kopp Mária intézetben tartott konferencián közölte,

idén kiemelten kívánnak foglalkozni az apák családban betöltött szerepével.

Fontos családpolitikai témának mondta még a gyermekek védelmét és a fiatalok életkezdésének támogatását. Ez utóbbira utalva kitért a családvédelmi nemzeti konzultációra, melyre csaknem 1,4 millióan adtak választ. Közölte, napok kérdése, hogy az értékelés befejeződjön, ekkor állnak majd ki a pontos eredményekkel, melyekkel a kormányzat nemcsak felhatalmazást, hanem "házi feladatot" is kap.

"Családbarát ország" és "Családok éve" feliratú zászlók a Margit hídon Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Az a cél, hogy Magyarország újra fiatalodó nemzet legyen

A Családszervezetek VI. Konferenciáján megjelentek előtt Novák Katalin azt hangoztatta, a cél az, hogy Magyarország ismét egy gyarapodó, fiatalodó nemzet lehessen, és ebben a kormány továbbra is partnerként számít a hasonló célokat kitűző szervezetekre. Felidézte, tavaly 1500-nál több, például a családszervezetek által szervezett programhoz adtak támogatást, és ezeken a rendezvényeken több százezer embert tudtak "megmozgatni".

Szerinte

a családszervezeteknek is köszönhetően az elmúlt nyolc évben egyre közelebb kerültek a "családbarát Magyarország" céljához.

Az államtitkár elmondta, idén a különböző

családtámogatásokra több mint 2 ezer milliárd forint áll rendelkezésre a költségvetésben,

ez az összeg 2010 óta megduplázódott. Soha ennyi forrás nem volt még otthonteremtésre, családi adókedvezményre - fűzte hozzá.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Fotó: Polyák Attila - Origo

Novák Katalin felsorolta a családok évében bevezetett támogatási formákat;

  • meghatározott esetekben - a jelzáloghitelek csökkentését, a diákhitelek felfüggesztését, vagy teljes eltörlését
  • emelkedett a kétgyermekesek családi adókedvezménye,
  • bevezették az ingyenes nyelv-, illetve KRESZ-vizsga lehetőségét,
  • a nagycsaládosok és a kétgyermekesek számára 15 millió forintra bővítették a csokhoz kapcsolódó hitellehetőséget,
  • a két gyermekeseknél megnyitották a 10 millió forintos hitelt

- sorolta.

Novák Katalin ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy

minden támogatás annyit ér, amennyien tudnak róla, ahányan igénybe tudják venni.

A családszervezeteket ezért arra kérte, segítsenek abban, hogy ezeket a lehetőségeket minél több fiatal megismerhesse.

Az államtitkár kitért a családi élet szépségeit bemutató a "szülőnek lenni kaland" című reklámfilmekre is, melyeknek szerinte a legfontosabb eredménye az, hogy a fiatalok elkezdtek beszélni a témáról, és így megtalálhatják saját válaszaikat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!