Egy sporttörténeti bűncselekmény: így állt bosszút a kommunista hatalom Papp Lacin

Budapest, 1963. január 19. Papp László ökölvívó olimpiai bajnok az angol Aldridge elleni mérkőzésre edz. MTI Fotó: Petrovits László

Max Schmeling, az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb német bokszoló mondta a háromszoros olimpiai és profi Európa-bajnok, a címét hatszor megvédő Papp Lászlóról, hogy ő a sportág legnagyobb úriembere, s nála jobbat, sportszerűbbet nem ismert. Papp népszerűsége, elismertsége az 1950-es és '60-as évek Európájában – s részben a világon – nem ismert határokat. Profi meccsei egy részéről a The New York Times – már akkoriban is a világ egyik legolvasottabb sajtóterméke volt – is beszámolt, főleg azután, hogy az európai, majd a világranglistára is felkerült. Papp László ötvenöt évvel ezelőtti, 1964. október 9-i utolsó profi fellépésének több szempontból is nagy a jelentősége: egyrészt 15 menetes mérkőzésen győzte Mick Leahyt, 38 és fél évesen, másrészt már a következő, immáron világbajnoki címmérkőzést szervezték. Huszonkilenc veretlenül megvívott profi mérkőzés, hat címvédés után nehéz lett volna állítani akár Európában, akár az Egyesült Államokban, hogy vele egy világbajnoki találkozó érdektelen. Ami ezután történt, az idősebb generációknak ismert történet lehet. A lényeg: Papp László útlevelét többé nem hosszabbították meg a magyar hatóságok, nem utazhatott, vagyis pályafutása befejezésére kényszerítették. Arra nem vállalkozhatunk, hogy egész pályafutását felidézzük, az utolsó mérkőzésére koncentrálunk csupán, és arra, milyen volt a korabeli magyar sajtó és a pártállam hozzáállása a jelenséghez.

Amikor az 1950-es évek rendkívüli sporteredményeit taglaljuk, nem szabad elfelejteni, hogy Magyarországon már évek óta kommunista diktatúra tombolt. A sport a kevés kiemelkedési lehetőségek egyike volt, amit a hatalom is támogatott, hiszen a kiemelkedő eredményeket az imperialisták elleni harc győzelmeiként akarta értelmezni. Nagy volt a szegénység, amit a rezsim terrorral ellensúlyozott, s csak Rákosi Mátyás 1953-as, miniszterelnöki tisztéről való leváltása után (a párt első titkárának azért megmaradt) jött minimális enyhülés. A sikerek nemcsak sportgyőzelmet jelentettek, hanem kapaszkodót is azoknak, akiknek a félelem és gyötrődés árnyékában teltek mindennapjaik. Nem véletlen, milyen reakciót váltott ki a társadalomban, amikor az Aranycsapat „csak" ezüstéremmel tért haza a svájci labdarúgó-világbajnokságról 1954-ben.

Papp Laci profinak áll

Papp László háromszoros olimpiai, kétszeres Európa- és hétszeres magyar bajnokként, valamint háromszoros főiskolai világbajnokként érkezett a profi bokszolók táborába 1957-ben.
Más szocialista ország színeiben versenyzőknek nem engedte a helyi pártállam, hogy nyugaton pénzért sportolhasson.

A kommunisták egyenlősítő gondolkodásmódjába sohasem fért bele, hogy a „professzionalista" sportot eltűrjék, hisz az náluk az imperialista erkölcstelenség egyik fellegvára volt.

De hogy jutunk el 1957 elejéig?

A magyar olimpiai csapat annak tudatában indult el autóbusszal 1956. október 30-án, hogy győzött a forradalom. A november 4-i szovjet támadás híre a Prága melletti Nymburkban érte a csapatot, de a forradalom végleges leverésének tényét csak akkor tudták meg, amikor november 11-én megérkeztek Melbourne-be. A Kádár János vezette kommunista hatalom ezért kíváncsian várta 1956 decemberében, hányan jönnek vissza Magyarországra és hányan maradnak kint.

Papp László „jó pontot" szerezhetett azzal, hogy hazajött családjához, bár mindenféle profi ajánlattal bőven elhalmozták odakint.

Három győztes olimpia után Papp úgy gondolta, megpróbálkozna a profizmussal. Ehhez az kellett, hogy a keményvonalas Marosán György meggyőzze elvtársait. Kérdés, miért engedték versenyezni, a szovjet blokk sportolói közül egyedül, a profik között. N. Pál József irodalomtörténész szerint üzenet volt ez a forradalom után, mely szerint az új rend nyitottabb és elfogadóbb, mint a Rákosi-féle, s nem gördít akadályt Papp profi pályafutása elé. Aztán hamarosan kényelmetlenné lett a történet (Mitől rettegtek?).

Az útlevél, vízum állandó problémát jelentettek az utazások előtt, s bár a huszonkilenc mérkőzéséből tizenhármat a közeli Bécsben rendeztek – ezek voltak a „hazai mérkőzések" –, a többi meccset messzebb, például Párizsban vagy Kölnben vívta.

Az eredmények értékét növeli – s ez nem elhanyagolható tény -, hogy akkoriban az európai szövetség (European Boxing Union) mellett csak egy „világszervezet" volt, az 1921-ben alapított NBA (National Boxing Association), az amerikai Nemzeti Bokszszövetség. Ez alakult át névváltoztatással Bokszvilágszövetséggé (WBA, World Boxing Association) 1962-ben. Egy évvel később alakult a Bokszvilágtanács, a szintén ismert WBC (World Boxing Council). Vagyis Papp László olyan korban érte el kimagasló eredményeit, amikor még csak egy-két szervezet fogta össze a mérkőzéseket, így már a világranglistán való megjelenés is hatalmas eredménynek számított. (Manapság az ember két kezén sem tudja megszámolni, hány szervezet létezik.) Ugyanakkor el kell ismerni, hogy az akkori világranglista első felére rangsorolt ökölvívókkal nem tudott megmérkőzni, hisz ahhoz az Egyesült Államokba kellett volna utaznia.

15 menet Mick Leahy ellen

Terjedelmi korlátok miatt nem tárgyalhatjuk Papp minden meccsét, nézzük, miként alakult az utolsó, ír származású, brit színekben versenyző Mick Leahy elleni mérkőzés, ennek van az 55. évfordulója.

Az Európa-bajnoki összecsapást a bécsi Stadhalléban rendezték 1964. október 9-én. Ez volt az egyetlen találkozó, ami valóban 15 menetet tartott. Leahy majdnem 9 évvel volt fiatalabb magyar ellenfelénél.

Papp László és Mick Leahy a meccs előtti mérlegeléskor Forrás: papplaszlo.hu

Az ír bő egy hónappal korábban legyőzte azt az - igaz már 43 éves – Sugar Ray Robinsont, aki a '40-es és '50-es évek egyik legnagyobb amerikai bokszolója volt. (Állítólag Muhammad Ali szerint a legnagyobb. Saját maga mellett – gondolhatjuk.)

A mérkőzés kemény küzdelmet hozott, a negyedik menetben mindketten megsérültek. Leahy-re kétszer számoltak,

a negyedik és a tizennegyedik menetben földre is került, de kihúzta a 15 menetet, s végig ragyogóan bokszolt.

A 38 és fél éves, bombaformában lévő Papp Laci pontozással győzött. Élőben tizenhatezren nézték a meccset, a tv-készülékek előtt pedig milliók.

Forrás: papplaszlo.hu

Leahy a meccs után ezt mondta:

Csodálatos bajnokkal, a ring sportszerű lovagjával álltam szemben. Ilyen ellenfélnek csak gratulálni lehet.

Papp Lászlót a mérkőzés után a hónap ökölvívójának választotta a világ elsőszámú bokszlapja, a The Ring magazin.

Mick Leahy éveken át az öt legjobb brit bokszoló közé tartozott, 1964 novemberében és decemberében a Ring magazin világranglistájára is felkerült.

1963 és 1965 között az olasz származású amerikai, Joey Giardello volt a középsúlyú világbajnok, így vele kellett volna megküzdeni a világbajnoki címért. A győzelemre igen jó esélye lett volna Pappnak, hiszen korábban olyan ökölvívókat győzött le, akik megverték Giardellót. Adler Zsigmond később azt nyilatkozta, hogy „az a meccs addig tartott volna, amíg Laci egyszer megüti."