A politikus beszámolt arról, hogy a Pesti Magyar Színházban egy különleges eseményre várják az erzsébetvárosiakat, egy olasz filmnapot szerveztek számukra, az eseményre ellátogat Claudia Cardinale, és sokan mások, akik az olasz filmművészetet meghatározták az elmúlt évtizedekben. Ez a rendezvény is megmutatja – tette hozzá, hogy Erzsébetváros egy sokszínű kerület, a kultúra pedig mindig is az önkormányzat központjában állt, mellette azt is kiemelte, hogy ez nem egy kampányesemény, hiszen hagyományt szeretnének teremteni belőle.
Bajkai Istvánt a hétvégén választották meg a Magyar Ökölvívó Szövetség elnökének, ennek kapcsán azt mondta, múlt év decembere óta dolgozik szorosabban együtt a szövetséggel, a feladata az volt, hogy pénzügyileg sikerüljön rendbe hozni mindent. Most már elnökként szeretne még többet tenni a sportágért, amelyet egyébként fiatalemberként ki is próbált, mint amatőr sportoló. Erdei Zsolt, az eddigi elnök az új konstrukcióban szakmai társelnökként dolgozik tovább. A tokiói reményeket tekintve az elnök úgy vélte, már korábban Erdei Zsolt is arról nyilatkozott, hogy maga az olimpiai kijutás is egy igen nehéz feladat, ezért a képviselő szerint most leginkább 2024-re kell alapvetően koncentrálni, bár nagyon jó lenne, ha már Tokióban lenne magyar öklöző, de azt el kell ismerni, a magyar ökölvívás most nincs a legjobb helyzetben.