Ahogy azt megírtuk, Kocsis Mátét Bayer Zsolt arról kérdezte, hogy hogyan tudták kibírni a kormánypárti képviselők, hogy nem ragadtatták el magukat és nem ültek fel az ellenzéki provokációnak, többek között Hadházy Ákos ocsmány trágárságának. Kocsis Máté erre ezt válaszolta:
Énszerintem véget ért az a kor, amikor szótlanul és némán, tettek nélkül tűrjük azt, hogy a legdurvább gyalázkodások menjenek. A tettek alatt nem fizikai tetteket értek, azt állítom, hogy az országgyűlési törvény fegyelmi szabályaira vonatkozó passzusokat durván szigorítani kell, mindennek van határa, nincs olyan politikai vita, amikor trágár szavakat írok ki az Országgyűlésben, és nincs olyan politikai vita, amikor a pulpituson szónokló megválasztott magyar miniszterelnököt ilyen gusztustalan helyzetbe lehet hozni.
Annak ellenére, hogy egyértelműen kimondta: "a tettek alatt nem fizikai tetteket értek", a Népszava és Soros blogja, a 444 is azt hazudta, hogy a Fidesz frakcióvezetője fizikai erőszakot helyezett kilátásba. Kocsis Máté közleményben jelentette be, hogy beperli a hazug ellenzéki médiumokat. A közlemény szövege:
Ismét valótlanságot állít az ellenzéki média, ami miatt pert indítok.
A Népszava és a 444 állításával szemben a Bayer Showban az hangzott el Hadházy Ákos múlt heti parlamenti akcióját értékelve, hogy "szerintem véget ért az a kor, amikor szótlanul és némán és tettek nélkül tűrjük azt, hogy a legdurvább gyalázkodások menjenek. A tettek alatt nem fizikai tetteket értek. Azt állítom, hogy az országgyűlési törvény fegyelmi szabályaira vonatkozó passzusokat durván szigorítani kell".
Azok a szerkesztőségek, amelyek fizikai erőszak kilátásba helyezéséről írnak, valótlanságot állítanak. Velük szemben pert indítok.