Szijjártó Péter az után nyilatkozott a sajtónak, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülésén megtartotta szokásos éves beszámolóját.
A miniszter elmondta,
kiemelt terület a Nyugat-Balkán biztonsága, a migráció kérdése.
A Nyugat-Balkánon 98 ezer illegális bevándorló torlódott fel, és ez Közép-Európa számára is kockázati tényező.
Ezenfelül Törökországból 398 ezer illegális határátlépési kísérletről jelentettek november közepéig,
ami 128 ezerrel több, mint a tavalyi egész éves adat.
Az illegális migráció elleni fellépéshez a hírszerző rendszer jó állapotban tartása elengedhetetlen - hangsúlyozta a miniszter.
Másik kiemelt területként a miniszter a beruházásokért folytatott versenyt nevezte. Úgy fogalmazott: Magyarországnak, "minden eddiginél öldöklőbb küzdelemben kell helytállnia", amikor a modern világgazdasági korszak új technológiáit meghonosító beruházásokért versenyez.
Szijjártó Péter kifejtette: a világpolitikában és a világgazdaságban is olyan változások történnek, amelyek következtében részben új világrend, részben új világgazdasági korszak jött létre. Ez teljesen új versenyt indított el az országok között.
Magyarországnak a nemzetgazdasági és a politikai stratégiai érdekek érvényesítéséért is egy korábban nem tapasztalt erősségű versenyben kell helytállnia - emelte ki.
Elmondta: a kormány patrióta politikát folytat, döntéseinek iránytűjét a nemzeti érdekek jelentik. Magyarország közepes méretű ország Közép-Európában, ahol a Nyugat és a Kelet "érdekszférája mindig összecsapott" - jegyezte meg, hozzátéve: ezért a jövőben is nagyon komoly keleti és nyugati irányú befolyásolási kísérletekre kell számítani.
A kormány feladata, hogy ne tévessze el az irányt és kizárólag a nemzeti érdekekre koncentráljon - hangsúlyozta a miniszter.
Hozzátette: ebben az eredményes hírszerző munka fontos szerepet játszik. Ezért is több technológiai fejlesztést hajtottak végre az elmúlt időszakban ezen a területen - közölte.
Kérdésre válaszolva a miniszter kitért arra is:
Soros György és szervezetei" az elmúlt időszakban is komoly lobbitevékenységet folytattak, hogy az Európai Bizottság egyik legfontosabb tárcáját, a bővítési portfóliót ne kaphassa meg a magyar jelölt.
Törekvéseik azonban eredménytelennek bizonyultak, hiszen az Európai Parlament nagy többséggel szavazta meg a bizottság összetételét, melyben Várhelyi Olivér kapta a bővítési biztosi posztot - mondta.