A bíróság részben megváltoztatta az első fokon eljáró Győri Törvényszék ítéletét, amely szerint a férfi feltételes szabadságra nem bocsátható. A bíróság szerint azonban a Győri Törvényszék ezt tévesen állapította meg, ezért úgy döntött, hogy
a férfi legkorábban a büntetés kétharmad részének letöltése után feltételesen szabadlábra helyezhető.
A 34 éves férfi
tizenöt éven keresztül élettársával élt, akit többször bántalmazott. Kapcsolatuk a bántalmazások miatt előbb megromlott, majd megszakadt. A nő kezdetben albérlőként, majd 2016 őszétől élettársként élt együtt új párjával. Volt élettársa ebbe nem nyugodott bele, és többször felkereste a nőt,
hogy rendezze a kapcsolatukat, ám erőszakos viselkedése miatt a nő minden alkalommal visszautasította.
A férfi 2017. január 16-án telefonon fenyegette meg a nő új barátját, hogy ha nem szakít volt párjával, megöli. A vádlott két nappal később kora reggel megjelent a lakásuknál, de nem engedték be, ezért a az ajtó előtt várt.
Amikor a nő új párja kilépett a lakásból, a férfi a földszintig kísérte, a korlátnak lökdöste, ököllel ütötte, majd a fejét teljes erővel többször a lépcsőház falába verte.A kiabálásra az egyik lakó közbelépett, mire a férfi a földön hagyta vérben úszó áldozatát,
majd elmenekült.
A férfi a bántalmazás miatt többszörös koponyatörést és agysérülést szenvedett, február 12-én légzési elégtelenség miatt meghalt.