Kiszabadulhat a rácsok mögül VV Fanni feltételezett gyilkosa
![VV Fanni](https://cdn.origo.hu/2023/12/ZLuTf4S4yfgWJI-CYF_zWR4zDRGiYK0Tyj3gQDQOpMw/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc1NmZlZWZiYjhjNDQ1YWE5MGIyM2MzYmEwYjgxMGNm.webp)
Ügyfelem szeretné, ha hazaengednék, természetesen a házi őrizet szabályait betartva. Az elmúlt, több mint egy évben csak akkor hagyhatta el a börtönt, amikor kihozták őt a tárgyalásra, ám most még ez sem történik meg"
– mondta a Blikknek a férfi új védője, dr. Bálint Roland.
Most videón kapcsolják be őt, úgy hallgatják ki, úgy beszélhet. El sem hagyja a börtönt, csak egy másik szobába viszik át. Persze, ez egy bevett módszer a kihallgatásokra, mégis furcsálljuk, hogy ezt a döntést hozták. Reméljük, hamarosan kiengedik, így újra a családjával lehet. Az első útja szinte biztosan a temetőbe vezet,
mert nem tudott ott lenni nagypapája gyászszertartásán, pedig közel álltak egymáshoz
- tette hozzá.
Ahogy korábban megírtuk, az egyik valóságshow-ból ismert nő 2017. november 20-án tűnt el. Pár hónappal később az egykori MSZP-s képviselőjelöltet, B. Lászlót meggyanúsították a meggyilkolásával. Egyelőre csak közvetett bizonyítékok alapján gondolják, hogy ő a gyilkos,
mivel Novozánszki Fanni holttestét még mindig nem sikerült megtalálni.
Az viszont már kiderült, hogy Fanni eltűnésének idején B. László olyan országokra keresett rá a neten, amelyeknek nincs kiadatása Magyarországgal. Ki is nézte Belizét, ahova több napra utazott volna egyedül.
Ez is a találati listájából derült ki.
Elképzelhető, hogy a férfi nem kerülhet házi őrizetbe, mert gondolkozott már azon, hogy elmenekül. B. Lászlót egyébként holttest nélkül is elítélhetik.