Karácsony alkalmatlan Zugló és az MSZP-Párbeszéd pártszövetség vezetésére

KARÁCSONY Gergely; PUZSÉR Róbert
Budapest, 2019. március 13. Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, a baloldali pártok főpolgármester-jelöltje (j) és Puzsér Róbert, az LMP által támogatott független főpolgármester-jelölt a Válasz Online által szervezett beszélgetésen a budapesti Centrál kávéházban 2019. március 13-án. Mindkét jelölt hajlandó visszalépni a másik javára, ha veszít a nyárra tervezett előválasztáson. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Hétfő után kedden is bírálta a főpolgármester-jelölti ellenfelét Puzsér Róbert, ezúttal kampánycsapatán keresztül. A humorista stábja arról írt mai bejegyezésében, hogy alkalmatlannak tartják a parkolási botrányba keveredett Karácsony Gergelyt Zugló és az MSZP-Párbeszéd pártszövetség vezetésére. Szerintük mindezt a tegnapi, általa meghirdetett rövid testületi ülésen demonstrálta, ahol még saját szövetségese is szembefordult vele.
Vágólapra másolva!

Hétfőn 10 órára rendkívüli testületi ülést hívott össze Karácsony Gergely azért, hogy szélesebb plénum előtt magyarázkodhasson a zuglói parkolási botrány kapcsán. Stratégiája azonban nem igazán jött be, hiszen a közgyűlés komolyabb eredmények nélkül zárult. Ellenfele, a Jobbik és az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt, Puzsér Róbert kihasználta a zuglói polgármester ügyetlenkedését, és ezúttal stábján keresztül kommentálta a történteket. "A Sétáló Budapest csapata megdöbbenéssel és szánakozással vegyes értetlenséggel fogadta a zuglói képviselőtestület tegnapi döntését" - így indított a humorista csapata a Facebookon, hogy aztán érthetetlenségének adjon hangot, amiért az MSZP saját főpolgármester-jelöltje ellen szavazott.

- fogalmaztak posztjukban, hozzátéve, hogy igenis lett volna lehetősége Karácsonynak tenni a parkolási maffia ellen az elmúlt két évben.

Sajnálatos, hogy Karácsonyt kizárólag az sarkallta cselekvésre, hogy kiderült az érintettsége, a bűnös asszisztálása a közvagyon megkárosításában.

"Eső után, kampány előtt köpönyeg" - fejezték be Puzsérék a bejegyzésüket.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, a baloldali pártok főpolgármester-jelöltje és Puzsér Róbert, az LMP által támogatott független főpolgármester-jelölt egy asztalnál a Centrál kávéházban 2019 márciusában Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Ahogy hétfőn beszámoltunk róla, Puzsér a képviselő-testületi ülés kezdetére is időzített egy posztot, amiben talán minden eddiginél keményebben bírálta Karácsonyt. "Polgármesternek alkalmatlan, közszereplőnek szavahihetetlen, politikusnak hitvány, programját lopja, politikáját a legfrissebb mérésekhez szabja" – írta bevezetésként, hogy aztán hozzátegye, ellenfelének semmilyen terve nincs Budapestre nézve, azért, mert számára a főpolgármesterség csupán egy ugródeszka "a még több hatalomhoz". Mindezek után

teljesen váratlanul visszalépésre szólította fel Karácsonyt.

A parkolási botrány után minden valamirevaló demokráciában vissza kellene lépnie” – szögezte le a humorista. Ismert, az ellenzék alaposan összeveszett azon, hogy az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Momentum képviselői Puzsér, a Jobbik és az LMP megkérdezése nélkül bejelentették az ellenzék közös budapesti polgármesterjelöltjeit. A vita annyira eldurvult, hogy a humorista a történtek miatt visszalépett az előválasztástól, azóta pedig finoman szólva sem közeledtek egymáshoz az álláspontok.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!