Karácsony Gergely őszig csődbe viheti Zuglót

KARÁCSONY Gergely; PUZSÉR Róbert
Budapest, 2019. március 13. Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, a baloldali pártok főpolgármester-jelöltje a Puzsér Róberttel, az LMP által támogatott független főpolgármester-jelölttel, a Válasz Online által szervezett beszélgetésen a budapesti Centrál kávéházban 2019. március 13-án. Mindkét jelölt hajlandó visszalépni a másik javára, ha veszít a nyárra tervezett előválasztáson. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Az ellenzék főpolgármester-jelöltje, Karácsony Gergely többféleképpen is akadályozza a zuglói polgárok kedvezményes parkolását - számolt be róla a Magyar Nemzet szombati cikke. A zuglói képviselő-testület már 2017-ben, egy fideszes képviselő, Kovács Balázs javaslata alapján elfogadott egy rendeletet, amely szerint évi száz óra ingyenes parkolást biztosított volna a kerület a zuglói lakóhellyel rendelkezők számára. A kedvezmény bevezetésének határideje tavaly március 31-én lejárt, mégsem történt semmi, azóta sem. Karácsony jelenleg különböző módokon áll útjába annak, hogy a zuglóiak ingyen parkolhassanak a kerületükben. De furcsa módon nemcsak ezt akadályozza Karácsony, hanem azt is, hogy az ingyenes parkolás bevezetése óta megbüntetett zuglóiaknak eltöröljék a büntetését. Farkas Örs, az Oeconomus Gazdaságkutató Intézet igazgatója szerint ennek hátterében akár az is állhat, hogy Karácsony védi a parkolási botrányt okozó üzleti köröket.
Vágólapra másolva!

Karácsony Gergely alkalmatlanságát a Magyar Nemzetben megírt eset is igazolja, hiszen a két éve megszületett döntés ellenére sem elérhető az évi száz óra ingyenes parkolás a kerületben a zuglói lakosok számára.


De nem ez az egyetlen botrányos cselekedete (pontosabban: nem cselekedete) Karácsonynak.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A zuglói képviselő-testület ugyanis a Fidesz javaslatára májusban döntött az önkormányzat botrányos parkolási szerződéseinek felmondásáról és arról, hogy tekintettel a rendkívül előnytelen helyzetre, június 13-tól legyen ingyenes a parkolás a helyiek számára az egész kerületben,

azonban Karácsony a kormánypártok július 1-i felszólítása ellenére sem törli el a megelőző két hétben megbüntetett emberek tartozását.

A Magyar Nemzet cikke arról is írt, hogy Zugló közben a pénzügyi összeomlás szélére sodródott, az önkormányzat hónapok óta gyakorlatilag fizetésképtelen. Egyes sajtóhírek szerint egy vagy több beszállító is kezdeményezte az adósságrendezést Zuglóval szemben.

Farkas Örs: Karácsony alkalmatlan, és mindig a saját politikai ambícióit helyezi előtérbe a városvezetési feladataival szemben

Farkas Örs, az Oeconomus Gazdaságkutató Intézet igazgatója elmondta, hogy Zugló azért kerülhetett csődközeli helyzetbe, mivel:

Az igazgató felidézte, hogy Karácsony az elmúlt évben volt miniszterelnök-jelölt, mostanáig az ellenzéki előválasztási kampánnyal volt elfoglalva, azt megelőzően pártot alapítottak és koordinációval próbálkoztak, azaz mindig a politikai céljait helyezte előtérbe, és nem figyelt a városvezetésre.

Farkas Örs kiemelte, hogy a képviselő-testület határozatát - amely arról szólt, hogy ameddig nem lehet rendezni a parkolási helyzetet, addig ingyenessé válik - Karácsonyék nem hajtják végre, és

amikor ezzel kapcsolatos kérdéseket kap, akkor igyekszik kibújni ezek alól.

"Emögött állhat az is, hogy nem is érti, hogy pontosan miről van szó,

- fejtette ki az igazgató.

Zugló gazdálkodásáról Farkas Örs elmondta, hogy a város anyagi helyzete siralmas: olyan ingatlanértékesítésekből kívánják megoldani a kieső forrásokat, amelyeknek a teljesülése nem várható az idei évben, tehát kvázi fiktív bevételekkel számol a költségvetés.

- mondta el az Oeconomus Gazdaságkutató Intézet igazgatója.

Ez azt jelentheti Farkas Örs szerint, hogy az új polgármesternek egy akár valós csődhelyzetben lévő városrészből kell valamit csinálni, ami nem lesz könnyű.

- mondta el a szakember.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!