Újabb durva Facebook-cenzúra: egy Amazóniáról szóló bejegyzés miatt tilthatták le Apáti Bencét

facebook
Vágólapra másolva!
Hét napra elvették a Facebook cenzorai Apáti Bencétől, a Magyar Nemzet főmunkatársától, világhírű balettművésztől, az Operettszínház balettigazgatójától a hivatalos oldalának a szerkesztését. Eddig semmilyen magyarázatot nem kapott  arra vonatkozóan, hogy miért vonták meg tőle a publikálás jogát, de szerinte az amazóniai erdőtűzről szóló írása alatt lévő kommentek valamelyikéért kaphatta a tiltást. Apáti Bence szerint felháborító az a cenzúra, amit a közösségi oldal irányítói gyakorolnak mindenféle gumiszabályra hivatkozva a jobboldali szerzők ellen, miközben a balliberális tábor reprezentánsai a legdurvább gyűlöletkeltésért sem kapnak semmilyen tiltást.
Vágólapra másolva!

Mindenféle indoklás nélkül, hét napra megvonták tőlem az oldalam szerkesztési jogát azt követően, hogy az amazóniai erdőtüzekről írtam egy bejegyzést, amiben arra hívtam fel a figyelmet, hogy korábban jóval nagyobb tüzek is voltak Amazóniában, a nemzetközi média mégsem foglakozott vele – mondta az Origónak Apáti Bence. A publicista szerint a hétnapos tiltást azért kaphatta, mert egy kommentet jelenthettek, de

Kifejtette, hogy nemcsak azért felháborító az újabb tiltás, mert ez élesen szembemegy a szólásszabadság elvével, hanem számára az oldal üzemeltetése egzisztenciális kérdés is.

Nagyon érdekes, hogy a balliberális oldal megmondóemberei semmilyen büntetést nem kapnak a közösségi oldal cenzoraitól, miközben többször olyan kifejezéseket használnak, amelyek teljes mértékben sértik a Facebook közösségi elveit – tette hozzá.

Apáti Bence arról is beszélt, hogy a közösségi oldal eljárása azért is teljesen megdöbbentő, mert - bár ő nem hirdetett soha az oldalon - sokan komoly pénzeket tettek bele az oldaluk fejlesztésébe, és tőlük is bármikor mindenféle gumiszabályra hivatkozva elvehetik a közlés jogát. A publicista úgy látja, a Facebook cenzorai minden harmadik héten „elsírják” Soros György blogjának, a 444-nek, hogy milyen nehéz is a munkájuk, de

Az egyik fő problémának azt látja, hogy semmilyen jogorvoslati lehetőség nincsen a közösségi oldal önkényes döntéseivel szemben, és ezen jó lenne valamilyen módon változtatni a jövőben.

Folyamatos a Facebook-cenzúra a jobboldal ellen

Mint arról korábban beszámoltunk, mindenféle komolyabb magyarázat nélkül cenzúrázta a Facebook az Alapjogokért Központ egyik videóját. A központ arról készített összeállítást, hogy lehet, hogy külföldön több pénzt lehet keresni, de magyarként Magyarországon élni olyan értékkel bír, amit nem lehet pénzben kifejezni. A videóban olyan egyértelmű tényekre hívták fel a figyelmet, mint hogy Nyugat-Európában lényegesen nagyobb a terrorveszély a migráció miatt, valamint a közbiztonság is jelentősen romlott.

A Facebook gyűlöletbeszédre hivatkozott, amikor törölte a videót. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ vezetője úgy kommentálta a történteket, hogy

Folyamatos a cenzúra

Korábban az Origo egy olyan cikkét cenzúrázták a Facebook cenzorai, amely a migráció árnyoldalát kívánta bemutatni. Nagyon úgy fest, hogy a liberális világrendnek továbbra sincsenek ínyére az olyan vélemények, amelyek az övétől eltérnek.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a közösségi portál alaposan beleszólt a magyar választási kampányba is, írásainkat több alkalommal is cenzúrázta. Többek között nem engedte hirdetni azt a cikkünket, ami arról szólt, hogy Párizs egyik elővárosában, Rueil-Malmaison egyik bevásárlóüzletében egy migráns asszony hihetetlen agresszivitással, minden előzmény nélkül rátámadt két férfire. Mivel úgy értékelte, hogy egy homoszexuális párról van szó, életveszélyesen megfenyegette őket.

Korábban azt a cikkünket nem engedték kitenni, ami arról szólt, hogy egy afgán migráns egy terhes nőt a saját ágyában erőszakolt meg Nagy-Britanniában. A közösségi portál mondvacsinált okokra hivatkozva nem közölte a cikket.

Magyarországon is aktívan cenzúráz a Facebook Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Oliver Berg

Az RTL-nek megkerülhetetlen a szerepe a cenzúrázásban

Korábban megírtuk, hogy a Facebook gumiszabályokat alkalmaz, és minden az RTL-közeli cenzorok kénye-kedvén múlik. Ahogy arról is beszámoltunk, hogy

a Facebookot egy olyan cég „moderálja” (vagyis cenzúrázza), melynek tulajdonosa ugyanaz a Bertelsmann, mint a német kormánnyal feltűnően lojális RTL-csoportnak.

Hároméves poszt miatt büntettek

Beszámoltunk arról is, hogy még március elején a Facebook cenzorcsapata harmincnapos eltiltással büntette Apáti Bencét. Ezúttal minden eddiginél pitiánerebb indokkal tették ezt: egy három éve közzétett posztja miatt vették elő, amelyben ráadásul saját magára vonatkoztatta a közösségi oldal által kritizált jelzőket. Jól láthatóan Zuckerbergék minden létező alkalmat megragadnak arra, hogy ellehetetlenítsék a vállaltan jobboldali-konzervatív közszereplőket.

Továbbra is tombol a liberális véleménydiktatúra, itt az újabb, egészen látványos példa.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!