B. László bérelt autóval vitte el a helyszínre a lányt, amiben a nyomozók nagyobb mennyiségű vért találtak. Ezután a gyanúsított saját autóját is lefoglalták, aminek csomagtartójában egy kötél is volt, rajta Fanni vérével.
Vágólapra másolva!
A lassan két éve eltűnt Novozánszki Fanni édesanyja rengeteg telefonhívást kap olyan emberektől, akik tudni vélik, mi történt a lányával. Ő azonban kizárólag az igazságra kíváncsi - írja a Blikk. Elmondása szerint egyre rendszeresebbé vált a rendőrséggel való kapcsolattartása, akiktől megtudta, forró nyomon járnak, és már át is adták az iratokat az ügyészségnek.