Az M1 csatorna szombat esti műsorában felidézték, hogy az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynökségének (Frontex) igazgatója pénteken Brüsszelben, a testület 2019-es migrációs adatait rögzítő jelentésének bemutatására összehívott sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, hogy
a Törökországból Európába vándorlók száma rendkívüli mértékben megugrott.
Fabrice Leggeri szerint a szíriai és afganisztáni viszályoktól menekülők "elárasztották" Törökországot, majd Görögország felé indultak.
Kis-Benedek József szerint a kerítéssel ellátott magyar határszakaszokon is próbálkoznak a migránsok, de egyre többen akarnak Románián keresztül is bejutni az országba.
Nincs könnyű dolguk, mert a román határvédelem nagyon felkészült
– mondta.
Kérdésre válaszolva elmondta azt is, az embercsempészet ma már nagyobb üzlet, mint a kábítószer-kereskedelem, és csak a fegyvercsempészet jövedelmezőbb nála. Ez azt jelenti, hogy az embercsempészek hatalmas összegeket tudnak "beszedni", és valószínű az is, hogy ezen szervezett bűnözői csoportok vezetői nem Európában, hanem külföldön vannak.