A lángok valamivel kettő óra előtt csaptak fel.
Kisdi Márk Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az Origónak elmondta, hogy
a Lónyay utcába riasztották a tűzoltókat, akik nagy erőkkel, 10 tűzoltóautóval, több mint harmincan mentek ki.
Egy második emeleti lakás gyulladt ki, amikor kiértek a tűzoltók, már teljes terjedelmében égett.
Három embert kellett kimenteniük a házból, egyiküket a második emeletről egy speciális eszközzel, egy daruval hozták le az erkélyről, a másik két ember lakásába az óriási füst terjedt át.
Balogh Ákos Gyula a tűzzel szemben lévő házban lakik. Ő látta, ahogy egy idős nőt mentenek meg daruval az erkélyről. Miután, már akkora volt a tűz, hogy biztos volt, hogy nem jut ki a lakásból az idős nő, azt kiabálták neki, hogy feküdjön hasra az erkélyen, hogy a lehető legkevesebb füstöt nyelje. Később az idős nőt egy szirénázó mentőautóval vitték el.
A mentősöktől megtudtuk, hogy egy nőnek súlyos égési sérülései lettek. Előbb a helyszínen ellátták, aztán kórházba vitték.
Az idős nő közeli ismerősétől megtudtuk, hogy sok bútor van az asszony lakásában. Ezek persze mind porig égtek. Nagy lakásról van szó, amelynek az erkélye az utcára, ablakai az udvarra néznek.
A tűzoltók folyamatosan oltották a tüzet, végül sikerült a lángokat megfékezni. Az utómunka azonban még órákkal később is tartott.
Amíg a tűzoltók dolgoztak, a Lónyay utca egy részét a Bakáts tértől lezárták, ide autóval nem lehet bemenni, sőt a Gálya utcától már gyalog sem. Azok, akiknek el kellett hagyniuk az otthonukat, melegedő buszban várakozhattak, összesen húsz ember.
Egy nő és a párja a munkahelyükön hallották, hogy óriási tűz van a háztömbben, ahol laknak. Három állatuk is van. Amikor hazaértek, a tűzoltók nyugtatták meg őket azzal, hogy az állatok jó eséllyel élik túl a hasonló tüzeket, és a velük járó óriási füstöt. Általában megbújnak egy sarokban, ott vészelik át az egészet. Egy másik férfi a rádióban hallott a tűzről, neki is van egy kutyája. Ő is azonnal hazasietet, nagyon aggódott.