Nem akartak velük focizni, ezért udvariasan visszautasították az invitálást. Az édesanya ezen felbőszülve szidni kezdte a visszautasító gyerekeket és hazaindult asajátjaival. Otthon
elmondta a történteket részeg férjének, aki ideges lett és mérgében lesietett a játszótérre,
ahol az éppen távozó fiúkat ő is szidni kezdte és veréssel fenyegetőzött .
Az egyik gyereket utolérte és rátámadt.
Nagy erővel próbálta megütni a fiút, aki védekezésből maga elé emelte jobb kezét. Ettől
eltört a kézközépcsontja.
A gyerek 6 hét alatt gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. A férfi beismerő vallomást tett, és már vádat is emeltek ellene. A járási ügyészség a tárgyalás mellőzésére irányuló vádiratban pénzbüntetés kiszabását indítványozta férfival szemben.