Az SZDSZ egykori vezetője, Gyurcsány Ferenc volt alelnöke irányította a Momentum évértékelőjét
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/oS6GV71VeIh6sO48qbrP47WWdSKy-wRnuDGqmVsBfB0/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NhMzVkYmU5OTQ2NDQzMmRiYjZkZmM3NTI4MTkxYjI3.webp)
A Ripost által szombaton közzétett fényképek egyikén az látszik, hogy Bauer egy nagyobb méretű táskával érkezett az eseménynek otthont adó Európa hajóra. A lap arról is beszámolt, hogy a balliberális politikus "különböző papírokat, programtervezetnek látszó iratokat osztott szét a Momentum legfontosabb szereplőinek."
A szabad demokraták egykori vezetője a hátsó sorban foglalt helyet - derül ki egy másik képből. Bauer Tamás láthatóan személyesen vezényelte az eseményt- írta a Ripost tudósítója, aki hozzátette, Bauer több olyan gesztust is tett, ami egyértelműen bizonyította ezt.
A Momentum vezetése a mai napig tagadja, hogy bármiféle köze lenne a szabad demokratákhoz és Gyurcsány Ferencékhez. Mint ismert, korábban többször szóba került, hogy a Momentum az SZDSZ utódpártja lenne.
Bauer egyébként 1994 és 2002 között az SZDSZ országgyűlési képviselője volt. A szervezetből 2007-ben lépett ki, hogy aztán 2011-ben a DK-hoz csatlakozzon. A politikus 2014 júliusáig alelnökként dolgozott Gyurcsány Ferenc mellett.