A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNVég Zsombor
11:20CselgáncsZsombor Veg-Aleksandar Kukolj
HUNMagyarország
12:16ÚszásSzabad 4 x 200m
HUNMagyarország
14:00KézilabdaSpanyolország-Magyarország
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
NyílNyíl

Meglopta iskolatársait egy miskolci lány

Vágólapra másolva!
Egy miskolci diáklány két iskolatársát is meglopta, az egyiküktől a pénztárcáját, a másiktól pedig a kabátját lopta el.
Vágólapra másolva!

A lány 2017 februárjában az osztálytársa tanteremben tartott kabátjából kilopta a pénztárcáját, amiben volt 3 ezer forint, diákigazolvány és egy bérlet. A pénzt édességre költötte.

Egy nappal később kikéredzkedett óráról, és a folyosón lévő beépített szekrényből ellopta az egyik iskolatársa 27 ezer forintos kabátját, amit az egyik üres osztályteremben rejtett el.

A szünetben visszament a kabátért, felvette és rávette a saját kabátját, hogy ne bukjon le.

A következő órán a tanárnak gyanús lett, hogy a lány kabátban ül a teremben, ekkor bukott le.

Az ellopott kabátot visszaadták a gazdájának.

A lány beismerte a tettét, az ügyészség azt javasolja, hogy a bíróság ítélje közmunkára és vagyonelkobzásra.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!