Pihentesd a dokit! néven indult jótékonysági kezdeményezés, amelynek célja, hogy lakhatáshoz segítsék a koronavírus-járvány elleni védekezésben küzdő egészségügyi dolgozókat. Egyelőre Budapest a központ, de szeretnének vidékre is terjeszkedni.
A felajánlásokkal olyan
orvosoknak és ápolóknak segíthetnek, akik nem tudnak, nem akarnak hazamenni idős szüleikhez, gyerekeikhez,
mert esetleg koronavírusos betegekkel foglalkoznak, és egy, a munkahelyükhöz közeli lakásban pihenni tudjanak.
Az ötletgazda a Magyar Hírlapnak elmondta, hogy bár csak pár napja indultak el, máris
folyamatos a jelentkezés.
Jelenleg e-mailben (pihentesdadokit@gmail.com) várják a felajánlásokat, amit feltesznek a Facebook-csoportba, ott lehet rá jelentkezni.
Egy rövid ellenőrzés után összekötik a tulajdonost a jelentkezővel, akik egy ingyenhasználati szerződést kötnek - ismertette Berke Mónika.