Lombár Gábor, aki Balatonfenyves polgármestere is, kifejtette, hogy a Balaton sok településén a lakosság többszörösét teszi ki a nyaralótulajdonosok száma, és természetes, hogy aki csak teheti, az a járvány miatt kialakult helyzetben, főleg húsvétkor kimenekül a városokból, például a balatoni ingatlanába a családjával együtt.
Emiatt viszont nagyobb veszélynek vannak kitéve az állandó lakosok, akiknek az életkora bőven átlag feletti, ezért a térség több járását is a legveszélyeztetettebbek között tartják számon.
Fontos és jó emiatt, hogy a kiemelt üdülőövezetben, főleg a part menti településeken a polgármesterek az elsők között hozták meg rendkívüli döntéseiket, számos szigorú korlátozást vezetve be a csoportosulások, találkozások elkerüléséért
- emelte ki a Balatoni Szövetség elnöke, aki hozzátette: az üdülőrégióban sok helyen jogosan lezártak partszakaszokat, turisztikailag frekventált részeket, strandokat, parkolókat. Lombár hangsúlyozta, hogy
arra kéri a térség településeit, főként a nagyobb tömegeket befogadó vízpartiakat, hogy minél többen éljenek a lehetőséggel, és zárják le a spontán gyülekezésre alkalmas helyeket.
Balatonfenyvesen például péntektől tilos horgászni és sétálni a parton, polgármesteri rendelettel lezárattuk a kikötő közterületnek számító mólószárnyát, a strandokat, és megtiltottuk a parti játszóterek, sporteszközök használatát is hétfő éjfélig
- sorolta az intézkedéseket Lombár Gábor. Ezzel párhuzamban kérelemmel fordult a rendőrséghez is, hogy segítsen betartatni a szabályokat.
A polgármester péntek reggel a parton több horgászni, illetve szörfözni, kite-ozni vágyóval is találkozott, akik tudomásul vették ugyan az új tilalmakat, de nem mondtak le terveikről, csak elindultak más helyet keresni.
Lombár Gábor beszámolt arról is, hogy a térségben különösen sokan váltak és válnak munkanélkülivé a járvány miatt kialakult helyzetben, ezért azt tervezték, hogy az idegenforgalmi adó (ifa) megmaradó hányadából szolidaritási alapot hoznak létre számukra. Mint mondta, azzal számoltak, hogy a veszélyhelyzet miatt elvonják költségvetésükből az ifa egy részét, de arra nem, hogy az egészet.
Ez mindenkit nagyon érzékenyen érint, hiszen az üdülőrégióban tilos sokféle vállalkozás, ipar telepítése, azaz zömmel a turizmusból élnek az emberek, és az önkormányzatok bevételeinek jelentős hányadát az ifa adja
- fogalmazott a Balatoni Szövetség elnöke.