2018 júliusában egy tavaly május óta letartóztatásban lévő testvérpár bűnszervezetet alapított, melynek tagjai főleg
Szegeden és Hódmezővásárhelyen árultak amfetamint, kokaint és marihuánát. A szervezet tagja volt a most őrizetbe vett szegedi férfi is,
akinek feladata volt a kábítószer továbbadása a közvetlen fogyasztókat felhajtó embereknek.
A férfi folyamatosan
figyelemmel kísérte a kábítószer beszerzését, elosztását és eladását, illetve a bevételek elosztását is. A férfi, miután a bűnszervezet részben feloszlott, egyedül is folytatta a dílerkedést
egészen április 20-ai őrizetbe vételéig.
Az ügyészség a szökés, rejtőzködés, bűnismétlés, és a nyomozás meghiúsításának veszélye miatt javasolta a férfi letartóztatását, melyről a bíróság a mai napon dönt.