A hírműsorban emlékeztettek arra, hogy a Semmelweis Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Pécsi Tudományegyetem részvételével,
a most indult szűrővizsgálatban csaknem 18 ezer embert szeretnének szűrni.
A vizsgálaton részt vevők választ kaphatnak arra, hogy átestek-e a betegségen, vagy éppen fertőzöttek-e, de arra is, hogy érzékenyek-e a kórokozóra.
Merkely Béla hangsúlyozta: fontos, hogy lássák, hol keletkezik viszonylag nagy számban fertőzés.
Ha ugyanis később esetleg felmerül a veszélye, hogy a koronavírus második körben visszatér, akkor ott kell fertőzötteket keresni, ahol a vizsgálat alapján most a legtöbb fertőzöttet találják
- mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, aki hozzátette: azok, akik átestek a fertőzésen, nagy valószínűséggel védettek lesznek a későbbiekben esetleg újra megjelenő koronavírus ellen.
Merkely Béla az M1-nek azt is elmondta, hogy
a most értesített csaknem 18 ezer embernek csak egyszer kell átesnie a szűrésen.
Közülük 1500-nak azonban felajánlják, hogy az idén tervezett újabb szűrésen is részt vegyenek. Az új szűrésre viszont többségében új embereket hívnak majd be. A rektor szólt arról is, hogy
szűrőbuszokat küldenek majd azokhoz a vizsgálatba bevont idősekhez, illetve krónikus betegekhez, akik most nem hagyhatják el otthonukat.