Varázsdohányt árult egy nő Budapesten
![sziréna, rendőrség](https://cdn.origo.hu/2023/12/xBMCHq5hJp-5pV2JH6S8ZooA6lwvY2jYcPJYriIh3Xg/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjU2MGI0MjA5YTQ2YWI5YzdhZmUxYzA3YjUzYTM4.webp)
Július 12-én délután fél 1 körül lettek figyelmesek a térfigyelő központban arra a nőre, aki a látottak alapján valamit árult a Bosnyák téren. A központtól kapott jelzés alapján mentek ki a rendőrök a helyszínre, ahol
a piros ruhás nő kis csomagokat adott át több embernek, akik cserébe pénzt adtak neki.
A rendőrök azt is látták, hogy a nő éppen egy autóba ül be, amit egy férfi vezetett. Megállították az autót és átkutatták.
10 gramm kábítószergyanús anyagot találtak benne, valamint 1 millió forintot és 137 eurót.
A nőt elfogták és bevitték a kapitányságra, ahol
a felvételek alapján sikerült azonosítani azokat is, akik vásároltak tőle.
Három embert hallgattak ki a rendőrök. Elmondták, hogy 500 ft/gramm áron varázsdohányt vettek a nőtől.
A zuglói nyomozók új pszichoaktív anyaggal való visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatták ki a 42 éves nőt, akit már őrizetbe vettek.
Kérték az ügyészeket, hogy javasolják a letartóztatását.