A váci rendőrök a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a Katasztrófavédelem munkatársaival együtt augusztus 14-e és 17-e között többször is megjelentek egy helyi rendezvényen.
A szervezett fellépésnek a bűncselekmények megelőzése, a szubjektív közbiztonság érzet növelése, valamint szükség esetén a gyors és szakszerű beavatkozás volt a célja
- írták a rendőrség oldalán.
A négynapos szabadtéri buli nem telt el eredménytelenül. A rendőrök összesen 15 embert vittek be a kapitányságra,
köztük négy külföldi is volt, mindegyikőjüktől foglaltak le kábítószergyanús anyagot.
Az akcióban két kábítószer-kereső kutya is segített.
Egy férfi táskájából igazoltatás közben kiszagolta a két narancssárga kábítószergyanús tablettát, amit a rendőrök lefoglaltak, a férfit pedig bevitték a kapitányságra. A szolgálati kutya szimata vezetett el egy sátorhoz is, amelyet a nyomozók átkutattak.
A drognak látszó anyagokat lefoglalták, egy fiatal nőt pedig bevittek.
Az összevont akcióban a zsaruk összesen négy férfit hallgattak ki gyanúsítottként,
mindegyikőjüktől fehér kristályos anyagot, valamint zöld növényi törmeléket foglaltak le.
A Váci Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya 14 eljárást indított kábítószer birtoklása gyanúja miatt, melyet a továbbiakban szakértők bevonásával vizsgálnak.