A férfi és a volt felesége a válásuk után is együtt éltek Dabason. Előbbi azonban ekkor is rendszeresen verte a nőt.
Fél év alatt kilencszer, ököllel az arcát illetve a fejét ütötte, de volt, hogy a hajánál fogva húzta a földön.
A nő arcán rendszeresen látszottak zúzódások, bevérzések és duzzanatok.
Miután a nő megelégelte azt, ahogy a férfi viselkedik, elköltözött közös házukban, még az autóját is ott hagyta, amit ráadásul a férfi azután az engedélye nélkül kezdett használni.
A férfi a házban a saját anyját is megverte, ököllel arcon ütötte, majd amikor az idős asszony a földre esett, tovább ütötte és rúgta.
A férfi a verés után elköltözött, de egyszer visszament, és ellopta az anyja táskáját, a benne lévő pénzzel, telefonnal, ékszerekkel. Ezek összesen 480.000 forintot értek.
Ezután még egyszer visszatért a környékre és akkor
egy nyitott házban álló autó ablakát törte be, és abból 60.000 forntot vett ki.
A férfi ellen kapcsolati erőszak, jármű önkényes elvétele, súlyos testi sértés és lopás
miatt emelt vádat az ügyészség.