Mint azt megírtuk, a bukott miniszterelnök korábban azzal fenyegette meg a Nemzeti Színház Kossuth-díjas főigazgatóját, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökét, hogy egy kormányváltás esetén földönfutóvá teszi.
Ez a bejegyzés nem csak Vidnyánszkyról szól, ez mindenkihez szól
- mondta a DK elnöke,
majd ismét megfenyegette az egyik legismertebb magyar művészt.
"Arra fogom bátorítani az új kormányt, hogy azok, akik vezető szerepet játszottak ennek a rendszernek a felépítésében, az ő szolgálatukra ne tartsunk igényt. Ez ennyit jelent és nem többet" - utalt többek között Vidnyánszky Attilára, majd hozzátette: Vidnyánszky egész élete, szakmája az államhoz kötődik. Az, hogy rendez-e vagy nem, az az igazgató dolga, de a kormány dönt az intézményvezetőkről. Arra fogom buzdítani a leendő, Fidesz utáni kormányt, hogy Vidnyánszky Attila ne legyen intézményvezető.
Vagyis, Gyurcsány Ferenc nyíltan arról beszélt, ő akarja megmondani, kiből lehet színházigazgató és kiből nem.
Amikor a műsorvezető felvetette, hogy sokan érezhetik fenyegetésnek a kijelentését, úgy reagált, "ha figyelmeztetésnek értékelik sokan, akkor jó, hogy eljutott hozzájuk ez a figyelmeztetés – ezt is akartam".
Ezután kirúgásokkal fenyegetőzött, többször ellentmondva saját magának:
"Az, hogy valaki a mostani kormánypártokra szavaz, az legitim, de a rendszerváltásnak cezúrát kell jelentenie, így akik vezető szerepet játszottak a Fidesz alatt, azoknak azt kell mondani, hogy nincs bosszú és vagyonelkobzás, de nem számítunk a munkátokra[...] Felnőttek vagytok, éljetek meg úgy, ahogy tudtok" - mindezt azzal indokolva, hogy ezek az emberek mást gondolnak Magyarországról, mint Gyurcsány Ferenc és szövetségesei.
Mentegette a judapestező jobbikost
Gyurcsány Ferenc kitért a zsidózó Bíró Lászlóra is, aki az összellenzéki jelölt a szerencsi időközi országgyűlési választáson. Rögtön mentegetni kezdte mind a Jobbikot, mind a politikust. Úgy fogalmazott, vannak kételyek benne, hallja a megjegyzéseket, kritikákat. Iszonyatos mondatokat mondott korábban Bíró László – értékelte a judapestező – tetűcsúszdázó ellenzéki jelölt korábbi kijelentéseit.
"Ha a mostani Jobbik szembefordult önmagával, Bíró bocsánatot kért, szerinte elfogadható módon, az a kérdés, hogy hajlandó-e a vitatható múlt miatt a reményteljes jövőt feláldozni" - mondta a DK elnöke, és leszögezte, ő viszont nem akarja feláldozni a jövőt. Szerinte a Jobbik kell az ellenzéki szövetségbe.
Ilyen gondolatok és mondatok a jövőben nem hangozhatnak el, de most nyelni kell egyet - tette hozzá.
Ahogy beszámoltunk róla, a DK elnöke adta meg az alaphangot a mostani SZFE-s tüntetésekhez a Vidnyánszky Attilát fenyegető mondataival. "Vidnyánszky és társai addig maradnak, amíg Orbán. Utána buknak. Sőt! Minden értelemben földönfutók lesznek" - írta közösségi oldalán. Ezzel lényegében azt üzente, hogy a jobboldali művészekkel, értelmiséggel szemben bármit meg lehet tenni.
A megmozdulások mögött egyértelműen Gyurcsány Ferenc és a baloldali politikai körök állnak. A bukott kormányfő az elmúlt napokban többször is megnyilvánult ezzel kapcsolatban. Legutóbb tegnap, amikor atyáskodva megáldotta a blokádot építő hallgatókat.
Rákay Philip az Origón a DK elnökének fenyegetőzésével kapcsolatban írt egy publicisztikát. A nagy visszhangot látva később petíciót indított, amelyhez aztán 301 művész és közéleti személy csatlakozott. Ez aztán országos tiltakozássá vált, és most már több mint 40 ezren támogatják határon innen és túl. A petíciót egyébként itt lehet aláírni.
Rákay Philip azóta közzétett egy videót közösségi oldalán, amelyben azt kérte, tiltakozzanak minél többen Gyurcsány Ferenc elfogadhatatlan gondolatai ellen. Ahogy tegnap megírtuk, a videót százezernél is többen nézték meg a hétvégén.