A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
HUNMagyarország
22:03ÚszásSzabad 4 x 200m
NyílNyíl

Több magyar plébániából, papi otthonból lopott pénzt egy szlovén férfi

rendőrség, rendőrautó
Vágólapra másolva!
Plébániáról, apátságból, papi otthonból lopott 2015-ben és 2019-ben az az 58 éves szlovén férfi, akit a Veszprémi Járási Ügyészség vádemelése után letartóztattak.
Vágólapra másolva!

2015 nyarának egyik napján az egyik keszthelyi plébániánál megjelent egy szlován férfi. A nyitott ajtón át egyszerűen besétált és átkutatta az irodát. Talált egy pénzkazettát, aminek a kulcsát az íróasztalból emelte ki.

356 000 forintot vitt el belőle.

2019 nyarán visszatért Magyarországra. Előbb Tihanyba, majd egy héttel később Szombathelyre utazott. Tihanyban látógatójegyet váltott, így jutott a pénz közelébe. Egy idő után lemaradt a turistacsoporttól, majd felfeszített egy vasrácsot és felment az emeletre.

Feltörte az egyik szobát, ahonnan 600 ezer forintot és közel 1 millió 600 ezer forint értékű valutát vett magához.

Még három szobába próbált meg bejutni, de azoknak az ajtajával már nem bírt. Az ellopott pénz mellett 190 000 forintos rongálási kárt is okozott.

Forrás: Police.hu

Szombathelyen megvárta, amíg elkezdődik a 11 órai mise, aztán besétált egy papi otthonba, amelynek az egyik szobájában felfeszítette a szekrényfiókot.

Innen 67 ezer forintot emelt el, egy másik helyiség nyitott íróasztalfiókjából pedig 190 ezret.

A összesen hétrendbeli lopással, illetve annak kísérletével vádolt férfival szemben az ügyészség azt indítványozta, hogy kerüljön börtönbe. A vádiratban az áll, hogy beismerése és a tárgyalásról történő lemondása esetén az ügyben eljáró Veszprémi Járásbíróság ítélje 3 év 8 hónap börtönbüntetésre és 4 évre a közúti járművezetéstől is tiltsák el.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!