Drogot vettek aztán mentek rabolni, legalább hatszor – videó
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/KFtDGkrGQjlnFqqdZaxMPaf0Yne1tZsYFAwa01ejBNI/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3Y2ZjMTNjZGRmZjRmNjU5NjQ2ZjFkMGU0NTVlM2Iz.webp)
A banda tagja volt egy 42 éves, gyöngyösi nő, aki
a társai ruháinak elrejtésében, lecserélésében segített.
A banda három tagja legalább hat házba tört be, két társuk pedig egy-egy betörésben vett részt.
A Pest, illetve Bács-Kiskun megyei helyszíneken elsősorban páncélszekrényekre utazó banda többször olyan helyekre tört be, ahová nehéz volt eljutni, hegyen-völgyön keresztül vezető utakon is mentek, az adott üzemhez, bolthoz, áruházhoz. Ennek megfelelő autóval is mentek lopni.
Míg egyikük a kocsiban várakozott, társai ajtók, rácsok feszítésével bejutottak az irodahelyiségekbe, ahonnan aztán vagy bontatlanul elvitték a széfet, vagy helyben roncsolva kinyitották, és kivették belőle az értékeket.
Előfordult, hogy nem boldogultak a páncélszekrényekkel. Az egyik élelmiszer-üzletlánc két boltjába is betörtek, de
a ceglédi üzletből egyetlen fillér nélkül, a dunaharasztiból pedig 123.300 forinttal mentek el, miközben a két üzletben több, mint 30 milliót rejtett a trezor.
Egy isaszegi üzletből azonban egy 12 millió forintot tartalmazó páncélszekrénnyel menekültek el
A banda a féltucat betöréssel 16 millió forintot lopott össze, és 2 milliós kárt okoztak.
A nyomozás közben kiderült, hogy a banda minden lopás előtt egy valkói dílertől vett kábítószert. Őt is elfogták.