Úgy megvertek egy férfit, hogy megvakult
![rendőrszalag, rendőrség](https://cdn.origo.hu/2023/12/mNugfmaN-ic4NGBmvpsRBIBQT3tCeXJq0HKaZmv-H90/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFjNTA0ZDM0YzhlMjQxMGFhOTMwNTA2NjhkMzgzMWNj.webp)
A két férfi egy esztergomi társasház udvarán beszélgetett tavaly májusban, amikor a támadó minden előzmény nélkül fenyegetni kezdte. Az ismerőse arra kérte, hogy hagyja békén, majd elindult haza.
A támadó utána ment, a ruhájánál elkapta, és a lépcső ajtajában többször ököllel arcon vágta.
Felhúzta a lépcsőn, bevitte az emeleti fürdőszobába, betette a zuhany alá és lemosta. Később hazavitte, ahol
a megvert férfi élettársának azt mondta, hogy elesett.
A férfinak több helyen eltört az arccsontja, ami nagyjából két hónap alatt gyógyult meg, a bal szemére pedig megvakult.
Az ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértéssel vádolja a támadót. Azt javasolják, hogy ha a férfi beismerő vallomást tesz az előkészítő ülésen és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, akkor a bíróság ítélje 2 év börtönbüntetésre, valamint 2 évre tiltsa el a közügyek intézésétől.