Farkasok támadhattak egy kutyára Eger határában

farkas
A farkasok veszélyességéről sok tévhit kering
Vágólapra másolva!
Egy szemtanú szerint legalább három farkas támadhatott egy kutyára Eger határában a Vécsey-völgyben. A nemzeti park szakemberei megvizsgálták a nyomokat, szerintük inkább kutyák voltak a támadók.
Vágólapra másolva!

Azt írja az Egerhírek.hu, hogy

a személy, aki észlelte a támadást, legalább három farkasról számolt be.

A több oldalról is nyitott, folyamatos zárt kerítéssel nem rendelkező üzemi területet a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakembere is ellenőrizte.

A helyszínen több, nagytestű kutyafélétől származó nyomot találtak

- írják.

A megtámadott kutya szabadon őrizte a területet, ugatásával magára vonhatta a farkasok figyelmét,

amelyek játékként kezelték a kutya viselkedését, ez azonban a kutya életébe került.

Frissítés: A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kedd délutáni közleményében azt írja, hogy a szakemberük a helyszínen megvizsgálta a nyomokat, amelyek csak részben voltak azonosíthatók, ezek alapján pedig nem dönthető el teljes mértékben az, hogy valóban farkasok támadtak-e az őrkutyára.

– Ugyanakkor

a farkasok zsákmányolási célú támadása után gyakorlatilag nem maradt volna az őrkutyából szinte semmi – hangsúlyozzáka közleményben.

A történtek tisztázása érdekében a BNPI munkatársa felvette a kapcsolatot közeli térfigyelő kamerákat üzemeltetőkkel. Az üggyel kapcsolatos adatgyűjtés jelenleg is folyamatban van.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!