A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1

Rendszeresen meglopott egy idős férfit, majd fejbe vágta egy üveggel

Vágólapra másolva!
Egy férfi és egy nő közel egy hónapon keresztül rendszeresen felmentek egy idős férfihoz, hogy meglopják. A rendőrök elfogták őket.
Vágólapra másolva!

A két barát, a 42 éves budapesti Cs. Andrea és egy 44 éves bujáki férfi megismerkedett egy józsefvárosi idős férfival, majd miután beszélgettek vele, szóba került, hogy a nő akár takarítani is segítene az idős férfinak.

Miután a bizalmába férkőztek, bekéredzkedtek hozzá kávézni. A páros 2020. augusztus 31. és szeptember 27. között többször is volt a férfi józsefvárosi lakásán, de csak azért, hogy elvegyék az értékeit.

Elterelték az idős férfi figyelmét, és apránként elvitték az arany ékszereit, óráját, iratait, pénztárcáját és több mint 50 ezer forintját.

Cs. Andrea 2020. október 15-én reggel is az idős férfinál volt, de a beszélgetésből hamar vita lett, mert el akart vinni egy üveg bort, de a férfi nem hagyta. Később dulakodni kezdtek, majd a nő egy üres üveggel fejbe vágta az idős férfit, és elmenekült. Előtte azonban még zsebre tette a férfi mobiltelefonját.

A vérző fejű idős férfira a gondozója talált rá; nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói Cs. Andreát kamerafelvételek alapján azonosították, és még aznap testvére józsefvárosi lakásában elfogták.

A nő véres ruhában, egy takaró alatt próbált elbújni a rendőrök elől.

Társát bujáki otthonában fogták el. A nyomozók a férfit kifosztás bűntett miatt, Cs. Andreát kifosztás és rablás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A VIII. kerületi rendőrök őrizetbe vették őket, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!