Kós - aki a szövetség jelenlegi elnöke, Wladár Sándor után a második magyar férfi úszó, aki ebben a számban nyert az ötkarikás játékokon - a magyar úszósport történetének 30. olimpiai aranyát szerezte meg.
„Nem vagyok még józan, maradjunk annyiban.
Infarktusos volt, ahogy úszott, nagyon fegyelmezett és klasszis módjára. Elért mindent, az igazi csúcs a következő olimpia, ha végig dolgozza a négy évet. Várhatjuk a folytatást.
Ilyen szokott lenni, amikor vannak kiugró olimpiáink, Darnyi Tamás, Egerszegi Krisztina, vagy amikor Hosszú Katinka hármat nyert, jellemzően ez a két-három érem szokott lenni, vagy egy van, mint a Kovács Áginál Sydney-ben. Azt kell mondjam, ez egy átlagos szereplés eddig, de még van hátra fő számunk, a férfi 100 pillangóúszás” – mondta Kós Hubert aranyérme után az úszóválogatott szövetségi kapitánya.
Kós Hubert a magyar küldöttség negyedik érmét szerezte Párizsban. Múlt szombaton a párbajtőröző Muhari Eszter harmadik lett, szerdán pedig a férfi kardcsapat, valamint Milák Kristóf 200 méteres pillangóúszásban végzett a második helyen.