A román állampolgárságú, de magyar anyanyelvű férfi 3 éve élt Tiszaalpáron, amikor 2019 októberében az egyik helyi kocsmában végzett alkalmi munkát. Össze kellett hasogatnia a tűzifát.
Munka közben folyamatosan ivott, majd beszélgetni kezdett az ismerősével, aki elpanaszolta neki, hogy elhagyta az élettársa, és összeköltözött egy másik férfival.
Aznap este 9 óra körül a férfi elhatározta, hogy segít az ismerősének visszaszerezni a szerelmét. Egy baltával elment a házukhoz. Járt már ott korábban, amikor alkalmi munka után érdeklődött. Otthon volt a nő és az új párja is, de a ház tulajdonosa és az ő élettársa is. Nem volt a házban világítás, a beszűrődő fény mellett vacsoráztak.
A férfi berontott, és azt kiabálta:
"Megdöglötök, kinyírlak benneteket!"
A balta tompa végével megütötte a nő új élettársát, aki erre hozzá vágta az asztalt. Verekedés közben a támadó kezéből kiesett a balta. Amikor elmenekült, a sapkájával és az órájával együtt a házban hagyta a baltát is.
A megtámadott férfi életveszélyesen megsérült, eltört a koponyacsontja és agyzúzódás is kialakult nála.
A mentők kórházba vitték, a rendőrök pedig másnap elfogták a támadót. Az ügyészség emberölési kísérlettel vádolja a letartóztatott férfit. Azt javasolják, hogy kerüljön börtönbe, és tiltsák el a közügyek intézésétől.