A magyarok alkotmányos joga, hogy többségi családi értékrendjük szerint nevelhessék a gyermekeiket

Évek óta megfigyelhető világjelenség, hogy a radikális baloldal az LMBTQ- és transz életforma népszerűsítése érdekében intenzíven törekszik a közgondolkodás átformálására, illetve a többségi családmodell és gyermeknevelési elvek háttérbe szorítására. Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államokban, valamint az egyes nyugat-európai országokban működő genderklinikák már gyermekek számára is nyújtanak hormonkezeléseket, a Nyílt Társadalom Alapítványok anyagi támogatását élvező Transgender Europe nevű NGO pedig a transzneműség jogi elismerésére vonatkozó életkori korlátozások eltörléséért folytat kampányt. E fejleményekre tekintettel érdemes mélyebben megvizsgálni a szexuális irányultsággal és nemi identitással összefüggő alkotmányjogi kérdéseket, érintve a téma szempontjából releváns nemzetközi egyezményeket is.

Alapvető jogok és a nép önrendelkezésének szabadsága

Bevezetésként fontos leszögezni, hogy Magyarország Alaptörvénye rögzíti a törvény előtti egyenlőség követelményét, kiemelve, hogy hazánk az alapvető jogokat mindenkinek különbségtétel nélkül biztosítja. E rendelkezés egyenes következménye, hogy mind a heteroszexuális, mind az LMBTQ-életvitelt folytató magyarok teljes jogú tagjai a társadalomnak, akik ezáltal – a jogszabályi keretek betartásával – saját világnézetüknek, akaratuknak és igényeiknek megfelelően élhetik életüket. Másképpen fogalmazva, a különböző szexuális kisebbségekhez tartozók a saját elveik mentén alakíthatják életvitelüket, ugyanakkor e szabadság természetesen megilleti a heteroszexuális többséget is. Ez utóbbi megállapításból az is következik, hogy

a többségi társadalom igénye a saját családfelfogása, kultúrája, illetve identitása megőrzésére morálisan és jogilag is igazolható, vagyis az LMBTQ- vagy transz közösséghez tartozók jogainak tiszteletben tartása nem eredményezheti a többség jogainak, illetve jogos érdekeinek csorbulását.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

E következtetést megerősíti a népek önrendelkezési joga, melyet a – Magyarország által is ratifikált – Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, valamint a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya is kiemelt értékként kezel. E két nemzetközi egyezmény rögzíti ugyanis, hogy „minden népnek joga van az önrendelkezésre”, továbbá „e jog értelmében a népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket”. E szemlélet tükröződik az 1975-ben aláírt Helsinki Záróokmányban is, amely leszögezi, hogy a részt vevő államok „tiszteletben tartják egymás azon jogát, hogy szabadon válasszák meg és fejlesszék politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális rendszerüket, valamint azt a jogukat, hogy maguk határozzák meg törvényeiket és rendeleteiket”. E rendelkezésekből, továbbá a demokratikus jogállam fogalmi elemeiből három fontos következtetés szűrhető le:

1. kizárólag a nép határozhatja meg a politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális berendezkedésének, illetve fejlődésének irányát
2. a nép a hatalmát közvetlenül vagy közvetve (képviselők útján) gyakorolja
3. a demokratikus döntéshozatali mechanizmus értelmében a hatalomgyakorlás mindkét formájánál a többség akarata alakítja az állam működését, valamint határozza meg az ország arculatát (a kisebbség jogainak tiszteletben tartása mellett).

A „nép” fogalmát a nemzetközi dokumentumok szándékosan nem specifikálják részletesebben, hiszen az lehet etno-kulturális közösség (azonos nyelvet beszélő, azonos kulturális hagyományokat őrző csoport), de lehet tisztán politikai közösség is (egy területen élő, azonos jogokkal és kötelezettségekkel bíró állampolgárok).

A fentiek szellemében,

az LMBTQ- és transznemű állampolgárok jogainak elismeréséből nem következik az a radikális baloldal által sugalmazott elvárás, hogy – egy vagy több szexuális kisebbség nézeteinek adaptálásával – a magyarok többsége által preferált családmodellt, családi értékrendet, vagy a gyermekek nevelésével kapcsolatos elvárásokat fel kellene adni.

Épp ellenkezőleg: a többségnek joga van a saját értékvilága, valamint világnézete következetes képviseletéhez, amely jogosultság demokratikus, alkotmányos alapokon nyugszik. Ezeket a többségi értékeket és normákat a közös intézményeknek (pl. oktatási intézmények) is tiszteletben kell tartaniuk.

A gyermekek zavartalan erkölcsi és szellemi fejlődésének védelme

A hazai közbeszédben heves vitákat váltott ki a Labrisz Leszbikus Egyesület által kiadott „Meseország mindenkié” című kötet, amely – többek között – kisebbségi szexuális és nemi irányultságú csoportokhoz tartozó mesehősöket ábrázol. Azon túl, hogy a Századvég 1000 fős, reprezentatív, a felnőtt magyar lakosság körében végzett kutatása szerint a megkérdezettek 81 százaléka elfogadhatatlannak véli az LMBTQ- vagy transzszexuális érzékenyítés megkezdését az óvodás és általános iskolás gyermekek körében, kérdésként merül fel, hogy e jelenség hogyan egyeztethető össze a hazai és nemzetközi gyermekvédelmi szabályokkal.

A hazánk által 1991-ben kihirdetett, a Gyermek jogairól szóló New York-i egyezmény rögzíti, „hogy a családnak a társadalom alapvető egységeként és valamennyi tagja fejlődésének és jólétének természetes környezeteként meg kell kapnia azt a védelmet és támogatást, amelyre szüksége van ahhoz, hogy a közösségben szerepét maradéktalanul betölthesse”. Az egyezmény szerint továbbá „a gyermek személyiségének harmonikus kibontakozásához szükséges, hogy családi környezetben, boldog, szeretetteljes és megértő légkörben nőjön fel”, valamint a részes államok „elősegítik a gyermek jólétére ártalmas információk és anyagok elleni védelmét megfelelően szolgáló irányelvek kidolgozását”. Látható, hogy az említett nemzetközi szerződés kiemelt hangsúllyal kezeli a család intézményét, valamint a kiskorúak védelmét. Ez utóbbi kapcsán az egyezmény kimondja, hogy a gyermeknek joga van az olyan „életszínvonalhoz, amely lehetővé teszi kellő testi, szellemi, lelki, erkölcsi és társadalmi fejlődését”, míg az Alaptörvény értelmében „minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz”.

A Gyermek jogairól szóló New York-i egyezmény tehát világosan rögzíti, hogy

minden államnak törekednie kell arra, hogy a gyermekek ne találkozhassanak az életkorukkal, fejlődésükkel össze nem egyeztethető, vagy arra ártalmas információkkal és tartalmakkal.

Ennek tükrében jogosan tehető fel a kérdés: ahogyan a gyermekek heteroszexuális irányultságú felvilágosítása sem kezdődik meg az óvodákban és általános iskolákban, mennyiben elfogadható az LMBTQ- és transznemű érzékenyítés ebben a korban?

Az LMBTQ- és transznemű aktivizmus a demokratikus legitimáció tükrében

Több jel is arra mutat, hogy a radikális baloldal, valamint az LMBTQ-, illetve transz érdekérvényesítést zászlajukra tűző NGO-k – a demokratikus párbeszéd lefolytatása nélkül – tényként kezelik, hogy a magyarok többsége támogatja a kiskorú gyermekek érzékenyítését, akár az állam, illetve a helyi önkormányzatok által fenntartott oktatási intézményekben és óvodákban is. A Századvég idézett kutatása azonban rávilágít, hogy pusztán a válaszadók 17 százaléka helyezkedett erre az álláspontra, vagyis a magyar lakosság döntő többsége a szexuális kisebbségekkel kapcsolatos érzékenyítést a gyermekek körében ellenzi. Ennek fényében kijelenthető, hogy

a radikális baloldali erők, és a hozzájuk köthető nem kormányzati szervek gyermekek körében folytatott, szexuális orientációval és nemi identitással kapcsolatos társadalomformálási tevékenysége mögül hiányzik a demokratikus legitimáció, a választópolgárok többségének egyetértése.

E többség megteremthető parlamenti választások vagy népszavazás útján, de ehhez a szóban forgó szervezeteknek nyíltan a politika színpadára kellene lépniük, és ott vállalniuk érték-elkötelezettségüket – amit egyelőre nem tesznek.

A Német Alkotmánybíróság álláspontja szerint demokratikus rend ott van, ahol megvalósul a jogállam, valamint a nép önrendelkezési joga a többség akaratán nyugszik. Ezzel összhangban a hazai Alkotmánybíróság kimondta, hogy „általánosan irányadó követelmény, hogy a hazai jogalkalmazásban a hazai jogalanyokkal szemben érvényesíthető minden közjogi jogi norma a népszuverenitásra visszavezethető, demokratikus legitimáción alapuljon”. A testület szerint továbbá a „demokratikus legitimáció szempontja” a Magyarországon „alkalmazandó jogi normákat illetően azt a követelményt állítja fel, hogy azok megalkotása a közhatalom végső forrására visszavezethető legyen.” Miután az Alaptörvény rögzíti, hogy a „közhatalom forrása a nép”, kijelenthető, hogy a jogállamiság, valamint a demokrácia próbáját nem állják ki azok a döntések, amelyek nem vezethetők vissza a népre, tehát nem állnak összhangban a többség akaratával. Ennek megfelelően belátható, hogy – miután a magyarok a tradicionális családmodell, és a hagyományos családi értékek és gyermeknevelési normák mellett törnek lándzsát – a radikális baloldal törekvései mögött demokratikus deficit húzódik meg. Addig legalábbis mindenképpen, amíg elvárásaikat nem tudják parlamenti választások vagy népszavazás során érvényre juttatni.

Összefoglalva fontos kiemelni, hogy politikai, morális és jogi szempontból is megalapozott a magyarok döntő többségének azon igénye, hogy hagyományos családi értékrendjét, illetve a gyermekek nevelésével kapcsolatos elvárásait, nézeteit megőrizhesse, saját életében érvényesíthesse, valamint hogy ellenállhasson a radikális baloldal és a velük együttműködő NGO-k legitimitás nélküli nyomásgyakorlási kísérleteinek.