A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1

Belezavarodott a saját meséjébe a betörő, a kijárási korlátozást is megszegte – videó

Budapest, VII. kerület, betörés
Vágólapra másolva!
A VII. kerületi rendőrök 2020. november 6-án 0 óra után kaptak riasztást, hogy egy lakás nyitott ajtaján valaki besurrant.
Vágólapra másolva!

Az ott lakó nő motoszkálásra lett figyelmes, kiment az előszobába, ahol éppen egy idegen kotorászott a táskájában. A tulajdonos rászólt a betörőre, aki azzal magyarázta ottlétét, hogy csak tüzet szeretett volna kérni, majd üres kézzel távozott.

A kapott személyleírás alapján a járőrök néhány háztömbnyire igazoltatták a férfit.

A 31 éves B. Győzőnél találtak egy bankkártyát, egy telefont és 42 ezer forintot.

A rendőrök kérdéseire a férfi azt állította, hogy testvéréhez megy, akinek lakcímét viszont nem tudta.

A bankkártyáról először azt mondta, hogy az övé, majd amikor közölték vele, hogy azon egy női név szerepel, már azt állította, hogy barátnőjéé.

Az a név sem egyezett a kártyán szereplővel. A telefonról is azt mondta, hogy sajátja, de hívószámát már nem tudta megmondani.

A járőrök a férfit előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol lopás vétség kísérlet miatt hallgatták ki B. Győzőt, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Az eljárás során vizsgálják, hogy a lefoglalt, tisztázatlan eredetű bankkártya, telefon és pénz honnan származik, illetve a férfi hasonló bűncselekmények elkövetésével összefüggésbe hozható-e. Mivel a gyanúsított a kijárási korlátozás szabályait megszegte, szabálysértési feljelentést is tettek ellene.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!