Komáromi István elmondta: a várhatóan november 13-áig tartó intézkedés az iskola valamennyi évfolyamát érinti.
A koronavírus a diákok és a tanárok között is megjelent, és az utóbbi időszakban növekedett a fertőzöttek száma az iskolában.
A tizenkét évfolyamon
tizennyolc diák fertőződött meg a vírussal, a 105 pedagógus közül pedig tizenhárom kollégának a koronavírustesztje lett pozitív, ami már kritikus aránynak számít, ezért vált szükségessé a tantermen kívüli digitális munkarendben végezhető oktatás kérésének kezdeményezése az Emberi Erőforrások Minisztériuma felé
- ismertette az igazgató.
Hozzátette:
egy adminisztratív dolgozó is megfertőződött.
Komáromi István az MTI kérdésére megerősítette, hogy
a hétvégén meghalt az iskola egyik tanára, aki egészségi problémái miatt október 12-től már távol volt az intézménytől.
A Nyíregyházi Egyetem fenntartásában működő tizenkét évfolyamos általános iskolai és nyolc-, valamint négyosztályos gimnáziumi képzést kínáló intézményben 1070 diák tanul.