Több embert is pisztollyal fenyegetett egy nyugdíjas Veszprémben
![homlokon lőtte vitapartnerét, gázpisztoly](https://cdn.origo.hu/2023/12/goCSBJQMdsgnqD-KCmFCqUJKHLce92IrC3u5CuDjphs/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUyNGQ5YmZiNjczMDQzMDY5Y2UzNDE1MDk1MDRlZmE3.webp)
A nyugdíjas K. Mihály a Damjanich lakótelepen egy férfira fogta a forgótáras gázpisztolyát, majd közölte vele:
Itt is egy féreg. Akkor fogok megnyugodni, ha kivégeztelek
- írja a Blikk.
Mint kiderült, az idős férfinek nem ez volt az első támadása.
Ép ésszel felfoghatatlan, hogy az öreg ezt megtehette, ugyanis nem ez volt az első fegyveres akciója
– mondta a Blikknek Kaizer Tamás (44) mentős gépkocsivezető, majd folytatta:
Sosem felejtem el a napot, amikor nyáron Olivér fiam a barátnőjét kísérte haza, és ugyanez a pisztolyos ember a körforgalomnál kiabálva magához hívta őket. A fiatalok jóhiszeműen odamentek hozzá, mert azt hitték, segítséget kér tőlük. Ehelyett az öreg a fiam homlokához emelte a távcsöves légpuskáját, majd közölte velük, hogy takarodjanak. Olivér a barátnőjével futásnak eredt. Még hallotta a háta mögött a légpuska csattanását, majd pár másodperc múlva egy dörrenést. Utólag kiderült, az öreg egy gázpisztollyal lőtt a levegőbe. A lövést a segélyhívó diszpécsere is hallotta, amikor a kamasz fiam telefonon segítséget kért tőle.
Ezek után a kiérkező rendőrök a helyszínen elfogták az idős férfit. A nyomozók fegyveresen elkövetett garázdaság miatt hallgatták ki, ő pedig beismerő vallomást tett. Ám másnap reggel szabadlábra került, pedig a házkutatás során lőszereket, fegyveralkatrészeket is találtak nála, és mint kiderült, nem ez volt az első eset, hogy bárkire is rátámadt - írja a lap.
A mai napig nem értem, hogy ezt az embert egy nap után miért engedték ki. Hiszen volt, amikor a feleségére is fegyvert fogott, úgy tudom, hogy emiatt zaklatás és kapcsolati erőszak miatt büntetőeljárás folyik ellene
– mondta a Blikknek a mentő, hozzátéve, hogy
Csak akkor leszünk nyugodtak, ha ezt az embert rács mögött tartják. Mivel a körforgalom környékén van a garázsunk, a fiam mindennap járt arra, ahol akarata ellenére is találkozott a támadójával. És érthető módon félt tőle, ahogyan most is tart attól, hogy kiengedik.
A Blikk megtudta, hogy a Veszprémi Járásbíróság a szökés, az elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye miatt elrendelte a férfi letartóztatását. K. Mihály a védőjével együtt fellebbezett a bíróság végzése ellen, így az nem jogerős.