Karácsony Gergely a közösségi oldalán hívta fel rá a figyelmet, hogy találkozott London pakisztáni migráns hátterű polgármesterével, Sadiq Khannal, akinek saját bevallása alapján „a tevékenységét évek óta nagy tisztelettel követi".
A balliberális budapesti főpolgármester a Facebook-posztjában „elfelejtette" megemlíteni, hogy
kollégája az antiszemitizmussal és Izrael-ellenességgel megvádolt Munkáspárt egyik meghatározó politikusa.
Arról sem számolt be, hogy 2019 novemberében, a brit parlamenti választások előtt egy hónappal a helyi zsidó közösség legfontosabb lapja,
a Jewish Chronicle a címlapján szólította fel a nem zsidó származású honfitársait arra, hogy ne szavazzanak az antiszemita és rasszista Munkáspárt jelöltjeire.
A lap munkatársai döntésüket főleg azzal indokolták, hogy a brit zsidók 87 százaléka antiszemitának tartja a Munkáspárt miniszterelnök-jelöltjét, a szélsőbaloldali Jeremy Corbynt.
Corbyn antiszemitizmusa miatt a zsidó származású politikusok már kiléptek a pártból, Tony Blair volt munkáspárti miniszterelnök pedig azzal vádolta meg őt, hogy
együttműködik a radikális iszlamistákkal.
Beszámoltunk róla, hogy a brit politikus a Palesztinai Felszabadítási Népi Front vezetőjének társaságában az 1972-es müncheni olimpián 11 izraeli sportolót lemészároló terroristák emlékünnepségén vesz részt Líbiában.
Corbyn több alkalommal is amellett érvelt,
vissza kell fogadni az Iszlám Állam oldalán harcoló, brit állampolgársággal is rendelkező terroristákat.
2009-ben pedig megértően beszélt a palesztin terroristák tevékenységéről.
A Munkáspárt vezetője továbbá számos olyan palesztinpárti tüntetésen mutatkozott, ahol muszlim migránsok Izrael Állam eltörlését követelték, és olyan szlogeneket hangoztattak, hogy „halál a zsidókra".
A közösségi oldala alapján,
Karácsony eddig még nem határolódott el a brit Munkáspárt antiszemitizmusától.
Karácsony a Facebook-oldalán közölte, hogy „londoni mintára tenné élhetővé Budapestet".
A világ egyik vezető – egyébként balliberális – gazdasági lapja, a brit The Economist 2019 szeptemberében (tehát még Tarlós István főpolgármestersége alatt) közzétette a saját, Intelligence Unit nevű kutatóintézete osztályozását a világ városainak az élhetőségéről.
Ennek alapján
Budapest élhetőbb, mint London, ugyanis a magyar főváros a lista 34., míg a brit metropolisz csak a 48. helyén szerepel.
A 140 települést vizsgáló listán Budapest sokat lépett előre, 2008-ban például még csupán az 54. helyen szerepelt.
A The Economist szerint a magyar főváros nemcsak Londonnál, hanem New Yorknál, Párizsnál és Rómánál is élhetőbb volt 2019-ben, a közép-kelet-európai régióban pedig minden várost lekörözött.
Budapestnek tehát élhetőség tekintetében nincs mit tanulnia Londontól, fordítva ez annál inkább elmondható.
Karácsony Gergely arról egyáltalán nem számolt be a közösségi oldalán, hogy Sadiq Khan 2016-ban történt megválasztása óta a brit fővárosban elszabadult a bűnözés.
Tavaly a BBC 34 londoni rendőrőrs statisztikáira hivatkozó cikke alapján az Origo megírta, hogy 2019. január 1. és szeptember 30. között 110 gyilkossági ügyben folytattak nyomozást.
Az esetek kétharmadában késes támadásról beszélhetünk, ami főleg a migránsok körében gyakori.
Londonban, 2018-ban 132 emberölés történt, ami azt jelenti, hogy évtizedek óta Sadiq Khan polgármestersége produkálta a legrosszabb számokat.
A brit fővárosban uralkodó állapotokat jól mutatja, hogy
a késelések száma 52, a lövöldözések száma 30, míg az emberölések száma 24 százalékkal emelkedett 2016 óta, vagyis amióta Khan a városvezető.
A brit Evening Standard című lap a kikért hatósági adatokra hivatkozva azt írta, hogy 2017-18-ban átlagban naponta 40 késekhez köthető bűntényt követtek el a Londonban.
A rendőrségnek összesen 29 232 olyan ügyben kellett intézkednie, ahol kést használtak fegyverként.
Ebbe beletartoznak a halálos és nem halálos kimenetelű támadások is.
A számokból az is kiderült, hogy négynaponta öltek meg késsel egy embert az említett időszakban, 9030 alkalommal pedig megsebesítettek valakit.
A statisztikák annyira lesújtóak, hogy még a londoni rendőrfőkapitány, Cressida Dick sem kertelt, egyenesen kimondta,
40 éve nem volt ilyen súlyos a helyzet Londonban.
A brit statisztikai hivatal ráadásul tavaly júniusban tett közzé néhány adatot. Ezek alapján az azt megelőző egy évben összesen 14 987 bejelentés érkezett a londoni rendőrséghez késes támadásról.
Érzékeltetésképpen, hogy hogyan is formálódik a pakisztáni származású Khan Londonja, ez
a közel 15 ezer bejelentés a 38 százaléka az összes hasonló bűnügynek Angliát és Walest is együttvéve.
Szintén az Evening Standard írta meg még 2018 február elején, hogy a késelések kétharmadát 25 éven aluliak követik el.
Az összes bűntény 73 százalékát, tehát
négy esetből hármat pedig migránsok vagy migrációs hátterű bűnözők követnek el, ugyanígy az áldozatok 53 százaléka is ebbe a csoportba tartozik.
2018 februárjáig egyébként a gyilkosságok száma terén New York vezette a negatív statisztikát globális szinten, azóta az első helyet átvette London.
Mindkét városnak körülbelül nyolcmillió lakosa van, ám
hatszor valószínűbb, hogy valakit a brit fővárosban kirabolnak, és háromszor több nemi erőszak történik Londonban, mint New Yorkban.
Karácsony a Facebook-posztjában egy szóval sem említi London egyik legfőbb problémáját, a terrorizmust.
Khan a 2016. szeptember 22-i New York-i robbantások után például azt mondta, hogy
a terrortámadások a nagyvárosok életének természetes részei, amivel együtt kell élni.
Pedig sok nagyváros van, ahol nincsenek rendszeres terrortámadások, gondoljunk csak a japán, a dél-koreai, a kelet-európai nagyvárosokra.
Legutóbb idén januárban hajtott végre késes terrortámadást egy iszlamista Londonban.
A májusban tartandó londoni polgármester-választáson Khan egyik, magát keresztény-konzervatív politikusnak való kihívója, David Kurten január végén arról beszélt, hogy
a városvezető csak ül a Londont eluraló késes bűncselekmények problémáján, miközben olyan ügyekbe szól bele, amik már egyébként kívül esnek a hatáskörén.
Erre példaként a Donald Trump amerikai elnökkel folytatott médiaháborúját emelte ki.
A függetlenként induló konzervatív értékrendű jelölt arról is beszélt, hogy a Londonban zajló késes támadások tekintetében Khan nem cselekedett, nem sikerült rendet tennie az utcákon.
A pakisztáni származású politikussal ellentétben
ő korlátozná a bevándorlást, és fellépne a mindent eluraló politikai korrektséggel szemben is.