Gyurcsány Ferenc állítása szerint találkozott Pikó Andrással az elmúlt két-három hónapban, Pikó szerint nem

GYURCSÁNY Ferenc
Budapest, 2020. február 9. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke megérkezik 16. évértékelő beszédének megtartására Budapesten, a Sofitel Hotelben 2020. február 9-én. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Az elmúlt két-három hónapban az összes budapesti ellenzéki polgármesterrel beszélgettem, nagyon sok vidékivel is – jelentette ki Gyurcsány Ferenc egy interjúban. A józsefvárosi közélettel foglalkozó Hirnyolc.hu viszont megkérdezte a kerület polgármesterét, Pikó Andrást, hogy miről is beszélgettek a Demokratikus Koalíció elnökével, de meglepő választ kaptak.
Vágólapra másolva!

A polgármestert – Gyurcsány Ferenc állítása nyomán – egyebek mellett arról is kérdezték, hol, mikor és miről egyeztetett a DK elnökével, és vajon milyen kérdéseket fogalmaztak meg egymás felé? Arról is érdeklődtek, hogy Pikó András tervezi-e, hogy belép a DK-ba, illetve, hogy továbbra is független civilnek tartja-e magát.

Pikó András Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A válasz Józsefváros polgármesterének sajtófőnökétől érkezett, e szerint:

A kérdések száma ezután még eggyel emelkedett:

most akkor ki nem mond igazat?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!