Rendőrt kellett hívni a kórházba a karanténba helyezett irániakhoz - kövesse az Operatív Törzs sajtótájékoztatóját

Budapest Airport koronavírus intézkedések
Vágólapra másolva!
A legfrissebb információk szerint 7 koronavírusos fertőzött van Magyarországon, ezek közül ketten magyar állampolgárok, négyen irániak, egy pedig brit. Az idős magyar férfi nagyon rossz állapotban van. A karanténban lévők száma is nőtt, 67-re. Két iránihoz rendőrt kellett hívni a kórházba, mert haza akartak menni a karanténból, agresszívak voltak az ápolókkal.
Vágólapra másolva!

Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője elmondta, szombaton a VIII. kerületben két iránival szemben intézkedtek a rendőrök, akik nem akartak bevonulni hatósági vizsgálatra, de végül bementek. A kórházban viszont két iráni nem akart együttműködni az orvosokkal, ápolókkal. Ezért

megint rendőrt kellett hívni, hogy ne legyenek agresszívak a dolgozókkal, és ne hagyják el a kórház területét. Tájékoztatták őket, hogy bűncselekmény elkövetését, és magyarországi tartózkodásukat kockáztatják.

Lakatos arról is beszélt, hogy Magyarországon továbbra is csak egyedi esetek vannak. Hét fertőzöttet tartanak nyilván, ebből 2 magyar állampolgár. Minden egyes fertőzött esetében folyik a járványügyi eljárás és a kontaktkutatás. Minden potenciális fertőzöttnél laborvizsgálatot végeznek, eddig 319 ilyen vizsgálat történt.

Továbbra is zajlanak a repülőtéren az egészségügyi vizsgálatok, eddig több mint 6600 ilyen történt.

Közben a Népegészségügyi Központ növelte azoknak a munkatársaknak a számát, akik az állampolgárok leveleire válaszolnak a koronavírussal kapcsolatban. Azt kérik ugyanakkor, hogy az emberek

a koronavirus.gov.hu-n próbáljanak meg tájékozódni.

Nincs áruhiány

Schanda Tamás miniszterhelyettes, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkár elmondta, arra kérik a felsőoktatási intézményeket, hogy a lehető legnagyobb alapossággal járjanak el a járványmegelőzési előírásokat illetően.

Mindenkit és minden hallgatót együttműködésre kért, mint mondta,

a törvények betartása nemcsak a magyarokra vonatkozik, hanem mindenkire, aki az országban tartózkodik.

Megerősítették a kereskedelmi ellenőrzéseket is, hiszen a kormány álláspontja szerint senki sem nyerészkedhet a koronavírus okozta helyzeten. Ezért fellépnek azokkal a kereskedőkkel szemben, akik ezt kihasználnák. Fokozott fogyasztóvédelmi ellenőrzésekbe kezdtek a hatóságok.

Az árukészletekkel kapcsolatban elmondta, hogy

adottak a folyamatos ellátás feltételei,

a kormány is mindent megtesz, hogy támogassa a kereskedőket a munkájukban, hogy a magyar emberek hozzájuthassanak minden szükséges áruhoz. Áruhiány sehol nincs.

Aki külföldre utazik, készüljön fel a karanténra is

Menczer Tamás külügyi államtitkár elmondta, a magyar kormány intézkedései nem valaki, valamelyik ország ellen történnek, hanem mindig valamiért. Jelen esetben a legnagyobb biztonságért, hogy a legnagyobb biztonsággal meg tudjuk őrizni a magyar emberek biztonságát és egészségét.

A külföldön tartózkodókhoz, vagy oda készülőkhöz szólva azt mondta, hogy

számolniuk kell azzal, hogy bárhol, bármely országban a hatóságok szigorú intézkedést, akár karantént is bevezethetnek.

Ha ez megtörténik, akkor konzuli regisztráción keresztül lehet a leggyorsabban megtudni, hogy ki tartózkodik karanténban. Hétfőn 0 órától se Budapest, se Debrecen nem fogad repülőket Milánóból, a Trevisóból érkező járatokat is törlik hétfőn 12 órától.

Jelenleg 7 magyar van karanténban négy országban, közülük egy fertőzött, ő Japánban van. Mindannyian jól vannak.

Ezenkívül a Costa Fortuna nevű óceánjárón négy magyar utazik jelenleg utasként, 8 magyar a személyzet tagja. Március 12-én kiköthetnek Szingapúrban, a koronavírust egyelőre nem mutatták ki a hajón.

Az óceánjárókon utazás jelenleg nagyobb kockázattal jár, így arra hívta fel a figyelmet Menczer Tamás, hogy mindenki fontolja meg, mielőtt elmenne egy ilyen útra.

Nincs jól a megfertőződött idős magyar férfi

Müller Cecília országos tisztifőorvos a két legújabb magyarországi fertőzésről elmondta, hogy a karanténban végrehajtott vizsgálat során kaptak pozitív mintát, így a kontaktkutatást ki kell terjeszteni. A 22 éves iráni hallgató esetében ez viszonylag könnyű, ugyanis az első beteg ismerőse, ugyanazon a bulin vettek részt február 28-án, így ez javarészt meg is történt már.

Egyedül a 70 éves, egyébként is súlyos beteg magyar férfi gyengélkedik, jelenleg az intenzív osztályon van, egészségi állapota nem jó.

Nincs szükség a tömegrendezvények általános korlátozására

Kérdésre válaszolva Lakatos Tibor elmondta, hogy az Operatív Törzs a március 15-i rendezvényekhez hasonlóan a többi tömegrendezvénnyel kapcsolatban is javasolni fogja az halasztást. A betegség mostani fázisában nincs szükség a tömegrendezvények általános korlátozására, most még csak javaslatot tesz az Operatív Törzs. A sportesemények egészségügyi kockázatait folyamatosan vizsgálják.

Megjegyezte, ha csoportos megbetegedésekre kerülne sor, akkor lehet indokolt a rendezvények korlátozása, ami a Nemzeti Népegészségügyi Központ hatásköre. A mostani megbetegedések viszont nem csoportos megbetegedések.

Müller Cecília pedig ismét azt javasolta, hogy különösen a közös helyiségeket minél gyakrabban tisztítsuk, fertőtlenítsük, akár vírusölő szerrel is. Ezeket bele lehet szerezni a drogériákban, patikákban.

Vasárnapig ezt lehetett tudni

A koronavírus elleni védekezésre felállított Operatív Törzs napi rendszerességgel tájékoztatja a Miniszterelnöki Kabinetirodából a lakosságot a járvány hazai helyzetéről.

A szombati fejleményekről itt tudósítottunk, azóta viszont sajnálatos módon új betegeket diagnosztizáltak, illetve a kormány az Operatív Törzs javaslata után lemondta a március 15-i ünnepségeket is.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

A 6. fertőzött egy 22 éves iráni férfi, a SE Egészségtudományi Kar hallgatója, aki a Magyarországon elsőként diagnosztizált iráni gyógyszerészhallgatóval együtt egy születésnapi partin vett részt február 28-án. Az ő esetében már az első laboratóriumi vizsgálat pozitívnak bizonyult.

A 7. beteg annak a brit férfinak az 59 éves magyar felesége, aki Milánóban fertőződött meg, és jelenleg a debreceni Kenézy Gyula Kórházban részesül kórházi ellátásban. A nőbetegnél csak a 2. laboratóriumi vizsgálat igazolta az új koronavírus okozta fertőzést.

A kormány rendszeresen frissülő tájékoztató honlapja szerint jelenleg 67-en vannak karanténban, és összesen 362 mintavétel történt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!