Látogatási tilalmat javasol a kórházakban és az idősotthonokban az Operatív Törzs
![Szent László Kórház, koronavírus](https://cdn.origo.hu/2023/12/s6UzmUtFNN0QghecKX14bqLoNWLCNbOH7tSF8ySfmVQ/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzOTE5NGQyZTY5YjQ5ZjA4Mjk0YTVkOGE0NTFiNzAy.webp)
A koronavírus az idős embereket és a legyengült, krónikus betegeket veszélyezteti a leginkább - ezzel indokolta Lakatos Tibor, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős Operatív Törzs vezetője a látogatási tilalom szükségességét.
Lakatos hangsúlyozta:
Magyarországon még csak egyedi koronavírus-fertőzéses esetek vannak, a cél a csoportos megbetegedések megelőzése.
Emlékeztetett arra is, hogy az Operatív Törzs hasonló okokból javasolta a kormánynak a március 15-i központi ünnepség lemondását, amely ajánlást a kormány szombaton elfogadta.
A legfrissebb információk szerint 7 koronavírusos fertőzött van Magyarországon, ezek közül ketten magyar állampolgárok, négyen irániak, egy pedig brit.
A Szent László Kórházban járványügyi zárlat alatt álló egyik iráni diáknál és egy magyar nőnél diagnosztizálták az új koronavírus-fertőzést. Mindketten a már korábban új koronavírus-pozitív betegekhez kapcsolódó járványügyi kontaktkutatás során kerültek a népegészségügyi hatóság látókörébe.
A 22 éves iráni férfi, a SE Egészségtudományi Kar hallgatója, aki a Magyarországon elsőként diagnosztizált iráni gyógyszerészhallgatóval együtt egy születésnapi partin vett részt február 28-án.
A másik új beteg
annak a brit férfinak az 59 éves magyar felesége, aki Milánóban fertőződött meg, és jelenleg a debreceni Kenézy Gyula Kórházban részesül kórházi ellátásban.
Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, hogy a másik magyar állampolgárságú beteg, a 70 éves, egyébként is súlyos beteg magyar férfi gyengélkedik, jelenleg az intenzív osztályon van, egészségi állapota nem jó. A betegséget valószínűleg a fiától kapta el, aki nemrég Milánóban és Párizsban is járt.
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára a külföldi utazások kapcsán elmondta: mivel egy már az egész világon és egész Európában terjedő járványról van szó, így a külföldön tartózkodó, illetve külföldre utazó magyar állampolgároknak
számolniuk kell azzal a reális lehetőséggel, hogy az adott ország intézkedései érinthetik őket, akár karanténba is kerülhetnek.
Ezért felhívta a figyelmet arra, hogy akik külföldre akarnak utazni, tájékozódjanak az aktuális utazási ajánlásokról, és a Konzuli Szolgálatnál regisztráljanak, mielőtt elutaznak, mert akkor tudnak róluk, és elérik őket, ha külföldön nem várt helyzetbe kerülnek.