Orbán Viktor az országértékelést első kormányzása idején vezette be a magyar politikába. Az itthon addig szokatlan műfajt, az ország helyzetéről szóló év eleji beszámolót az első alkalommal ahhoz a szokáshoz hasonlította, amikor a szülők az ajtófélfára húzott vonásokkal mérik gyerekük növekedését.
A miniszterelnök a Vigadóban arról beszélt, hogy „az ember nem azért szereti a hazáját, mert nagy, hanem azért, mert az övé”. Részletesen beszélt a kabinet terveiről és intézkedéseiről - 37 pontban foglalta össze a kormányzati teendőket.
A következő évértékelőn hangzott el Orbán Viktor beszédeinek egyik legismertebb szlogenje:
a „három szoba, három gyerek, négy kerék”.
A millennium évében mondott értékelőben a miniszterelnök a rendszerváltás utolsó évének nevezte 1999-et, emellett az ország polgárainak sikereiről beszélt, név szerint említve olyan embereket, akik szakmájukban eredményesek voltak.
Következő beszédében Orbán Viktor az előző évet a rendszerváltás utáni időszak legsikeresebb esztendejének nevezte. Emellett arról is beszélt, hogy
szeretnénk hétköznapjainkat az örökléthez igazítani.
Beszédében felidézte a múltat, amikor Magyarország mint „viharvert, megtépázott, roskatag és korhadt, eresztékeiben meglazult, sodródó hajó” bukdácsolt a hullámokon, ami megváltozott az első polgári kormány alatt.
A választás évében Orbán Viktor
2001-et az áttörés évének nevezte, és az előző négy évben elért eredményeket sorolta fel.
Kiemelte: „A haza olyan, mint egy nagy család”. A következő ciklus végéig többek között teljes foglalkoztatottságot és az átlagkeresetek megduplázását ígérte. Ez a szocialista kormányzás miatt akkor nem valósulhatott meg, csak 2010 után.
Orbán Viktor ekkor értékelte először ellenzékből az előző évet, és ez meg is határozta a mondanivalóját, amelynek fő üzenete a Medgyessy-kormányról szólt:
a szocialista kormánynak rombolási kényszere van, mindenre ráront, ami 1998 és 2002 között jött létre.
Orbán Viktor a sok ellenérv dacára az uniós tagság mellett foglalt állást, viszont bírálta a kormányt, amiért rossz feltételeket harcolt ki a csatlakozási tárgyalásokon. Kritizálta a szocialista kormányt, mert részt vett az iraki háborúban.
Az évértékelőt a felújítás alatt álló Vigadó helyett az ELTE lágymányosi épületében tartották a József Attilától idézett „Rendezni végre közös dolgainkat” mottóval.
Orbán Viktor a szocialista kormány gazdaságpolitikáját élesen bírálva megállapította:
a családok zsugorodásának éve volt az előző esztendő, az országban pedig bizonytalanság és szorongás uralkodik.
Ezt arra vezethető vissza, hogy a 2002-ben megválasztott Medgyessy-kormány visszaélt a szavazók bizalmával, hiszen mindent pontosan fordítva tettek, mint ahogy azt ígérték - mondta.
Ismét kisebbek lettünk, 2004 a ráfizetés éve volt –
állapította meg egy évvel később Orbán Viktor. Az ország elvesztette a hitét és önbecsülését az előző három évben. Már akkor is magasnak találta a rezsiköltségeket, és arról beszélt:
nagyon drága a távfűtés, ezért a kormánynak kompenzálnia kellene a díjakat.
Kritizálta a magas államadósságot, a kórházak privatizálásának szándékát, a családi adórendszer hiányát és a magas gyógyszerárakat is.
A 2005-ös országértékelés ismét új helyszínen, a Körcsarnokban volt, és új koreográfiát is kapott, hiszen a beszédet országértékelő beszélgetések előzték meg négy vidéki városban és Budapesten.
Ezeken a közvetlen stílusú találkozókon Orbán Viktor nem színpadon, hanem az emberek között beszélt,
és mindenhol arra kérte őket, segítsék ötletekkel, témákkal: miről beszéljen majd az évértékelőn.
Ebben az évben ismét új volt a helyszín: a SYMA-csarnok. Orbán Viktor szembeállította saját kormányzását a szocialista kormányokkal.
Emlékeztetett arra, hogy a Fidesz idején épült a Nemzeti Színház, a Budapest Sportaréna, a párkányi Duna-híd, és elindult a Széchenyi-terv. Ezzel szemben – folytatta –
az MSZP–SZDSZ-kormány „luxuskormány, amely csak a saját körének teremt kiváltságokat".
Az évértékelő alapvetően a 2006 őszén nyilvánosságra került őszödi beszéd és a hazugság témája köré épült, ekkor hirdette meg
Orbán Viktor az egy az ország, egy a zászló jelszót, és használta először az új többség kifejezést, amely létrejött a Gyurcsány-kormánnyal szemben.
A Millenárison azt hangsúlyozta, hogy három dúsgazdag milliárdos vitte csődbe az országot, és elmondta: mikorra állítható újra növekedési pályára az ország. „Hogy visszajuthassunk oda, ahol 2002-ben voltunk, átlagosan jó kormányzás mellett 16 év szükséges. Kiemelkedően sikeres kormányzás esetén pedig 12 év kell.”
Az évértékelő a márciusra kiírt, a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörléséről szóló népszavazásról szólt elsősorban, szlogenje az volt:
a jövő igennel kezdődik.
Az ismét a SYMA-csarnokban tartott évértékelőn Orbán Viktor azt is kifejtette: „a szabadság mindig többre képes, mint a diktatúra".
A Fidesz elnöke azt mondta, a referendum egy új korszak nyitánya lesz. Jóslatai bejöttek, mivel a március 9-i népszavazás valóban egy új korszak kezdete lett. A referendumon többségbe kerültek az igenek, majd az SZDSZ kilépett az MSZP-vel kötött koalícióból, ezzel pedig végleg elindult a megszűnés felé vezető úton.
A következő beszéd már az európai parlamenti választás jegyében telt a Millenárison.
Új irány, Magyarország, új irány, magyarok
- hirdetett új jelszót Orbán Viktor, aki a megszokottól eltérően beszéde végén ezzel, és nem a tőle megszokott „Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok" felkiáltással búcsúzott.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a Fidesz még nem végezte el a 20 évvel ezelőtt megkezdett munkát, a polgári Magyarország felépítését, ezért 2010 után ezt kell folytatni.
A beszéd már a kormányzásról szólt, mivel ekkor már a Fidesz győzelme nem, csak annak aránya volt kérdéses.
Orbán Viktor az ország gazdaságának talpra állítását, 10 év alatt egymillió új munkahelyet és erős közbiztonságot ígért.
Mindkét ígéret mostanra megvalósult.
A következő értékelést Orbán Viktor már újból miniszterelnökként tartotta meg a Millenárison. Itt ismertette a második Orbán-kormány terveit: 2010 az összefogás éve volt, 2011 a megújulás, 2012 az elrugaszkodás, 2013 az emelkedés, 2014 pedig a gyarapodás éve lesz - mondta.
Beszélt az ország átszervezéséről és az alkotmányozásról is.
Az alaptörvénynek a magyar szellem megnyilatkozásának kell lennie, amely elhatárolódik a magyarságot megnyomorító korszaktól, és szilárd, végleges alapot teremt.
Orbán Viktor arról beszélt, hogy három problémája volt az országnak:
az adósságcsapda, amelybe a szocialista kormányok lökték, a munka elveszett becsülete, valamint a tartalékok hiánya, a napról napra élés.
Bírálta az európai politikát is, mert szerinte
Európa lassan olyan lesz, mint az alkohol: nagy célokra inspirál, és megakadályozza, hogy elérjük azokat.
„Bennünk, magyarokban működik egy fantasztikus hajtóerő" – mondta a miniszterelnök. Szerinte bántja az igazságérzetünket, hogy jobbat érdemelnénk, ha azt nézzük, hogy mennyit dolgozunk.
Rosszabbul élünk, és kevesebb megbecsülést kapunk, mint amennyit megérdemlünk.
A miniszterelnök jó hírrel szolgált a sikerek és a népesedés kapcsolatát illetően:
A kisbabáknak kedvük támadt megszületni.
Elárulta azt a tervét is, hogy „A magyarok integrációjával világnemzetet építünk, az életszínvonal meghaladja majd az európai átlagot".
A miniszterelnöki évértékelő már az újabb választás jegyében zajlott, így Orbán Viktor arról is beszélt, hogy sok csatát megnyert a kormány, de a háborút még nem, mert a sok eredmény ellenére még nem értük el a biztonságos, kényelmes életet.
„Fújjátok meg a kürtöket, és nyergeljetek, mert holnap indulunk!” –
adta ki a jelszót.
Orbán Viktor szerint álom volt, hogy azt képzelték, nyugodtabb évek jönnek.
Folyamatos, kíméletlen támadások, állandó, negatív kampány alatt áll a kormány
- mondta. Így jöttek vissza a szocialisták – hangsúlyozta a kormányfő. Még a végén az lesz, mondta, hogy a milliárdosok beszélnek urizálásról, és azok fognak felelősségről papolni, akik behozták a devizahiteleket.
Fogjuk meg a munka végét, ne finnyáskodjunk
- mondta a miniszterelnök.
Mi nem fogunk bűnözést, antiszemitizmust és homofóbiát importálni, itt nem lesznek törvényen kívüli bevándorlónegyedek, nem fognak bandák vadászni a feleségeinkre és lányainkra, még a kísérleteket is megakadályozzuk és megtoroljuk –
mondta Orbán Viktor évértékelő beszédében.
Szerinte a magyar kormánynak ezért a különvéleményéért cenzúrával, zsarolással és fenyegetéssel kell szembenéznie, példaként azt említette, hogy a magyar igazságügyi miniszter könyvét begyűjtötték a belga könyvesboltokból, illetve az uniós államok vezetői pénzügyi megtorlást ígértek Magyarországnak, ha nem vállalja a kvóta szerinti menekültbefogadást.
Három évvel ezelőtti évértékelő beszédében a miniszterelnök a liberális-globalista világrend megroppanásáról beszélt, különösen az amerikai elnökválasztás és a brexit kapcsán.
A migrációs válságra rátérve Orbán Viktor azt mondta:
Ez nem játék, és nem babra megy, a legsúlyosabb tétek forognak ott kockán. A nyugati emberek úgy érzik, nemzedékekre eldőlhet a sorsuk. S ebben nincs semmi patetikus túlzás. Folytathatják-e a szüleiktől örökölt életmódot, vagy valami visszacsinálhatatlanul megváltozik az ő beleegyezésük nélkül, sőt akaratuk ellenére.
Magyarország helyzetéről beszélve a miniszterelnök a gazdasági növekedés és a megteremtett 700 ezer új munkahely, valamint a rezsicsökkentés kapcsán kimondta, hogy
Fekete bárányok voltunk, mára sikertörténet lettünk. S ezt, ha vonakodva is, de azok is elismerik, akiknek nem tetszik, amit és ahogyan elértünk. Hiába, semmi nem olyan sikeres, mint a siker.
A miniszterelnök évértékelőjében az ország előtt álló feladatokat, illetve az ellene irányuló támadási lehetőségeket öt pontba szedte:
Kiemelte azt, hogy a nemzetközi szervezetek megpróbálják befolyásolni a belpolitikai helyzetet, ennek kapcsán beszélt Soros György országhatárokon átnyúló hálózatáról, valamint az álcivilek migrációt támogató tevékenységéről. Összegzésként azt mondta:
Valójában mind az öt kérdés mögött a nemzeti önrendelkezés joga húzódik meg.
Visszatértünk tehát a kiindulóponthoz;
Nemzetek szemben a globalistákkal, szuverenisták szemben az unionistákkal.
Magyarország mára jócskán felértékelődött, „hírünk, ismertségünk, befolyásunk nagyobb, mint azt az ország mérete vagy a gazdasági súlyunk indokolná” - mondta Orbán Viktor huszadik évértékelő beszédében.
Nagyon sokan voltak a Várkert Bazárban, köztük rengeteg fiatal. Orbán Viktor azt mondta, hogy
Magyarországon süllyesztőbe került az euróblabla, a liberális szépelgés, a korrekt semmitmondás.
Kijelentette, az ellenzékkel szemben a kormánypártoknak Magyarország az első. Az elmúlt 8 év jól sikerült, a szájkosarat visszaküldtük Brüsszelnek, a pórázt meg az IMF-nek. Magyarország egyre erősebb jogi fegyvereket vet be, és közösen fogunk küzdeni, hogy Soros és az ENSZ tervét megakadályozzuk – mondta a miniszterelnök.
A magyarok ismét hisznek a jövőjükben, nemzeti egységet hoztunk létre a család ügyében - mondta Orbán Viktor a Várkert Bazárban tartott 21. évértékelő beszédében 2019-ben. A kormányfő arról is beszélt, hogy a magyar nemzet tíz év alatt talpra állt, és győzelmi esélyekkel áll készen a rá váró küzdelmek megvívására.
Győzni fogunk, újra és újra győzni fogunk
- mondta, majd úgy fogalmazott: "nekünk nem az jelenti a győzelmet, ha a pártunk nyer, nekünk az jelenti a győzelmet, ha az országunk nyer".
A kormányfő emlékeztetett: családügyben nemzeti egységet hoztak létre, 1 millió 350 ezren vettek részt az erről szóló nemzeti konzultációban, és 80 százalék támogatta a kormány családpolitikáját.
Orbán Viktor hétpontos családvédelmi akciótervet jelentett be,
amelyről azt mondta: "ez a magyarok válasza, és nem a bevándorlás".
A kormány azóta Orbán Viktor ígéreteinek megfelelően bevezette: