Miközben minden túlzás nélkül egy ország dolgozik azon, hogy a koronavírus okozta világjárvány hazai közegészségügyi és gazdasági hatásait minél előbb elhárítsa, addig a veszélyhelyzet miatt teljhatalommal felruházott budapesti baloldali főpolgármester, Karácsony Gergely – két hazug nyilatkozat között – egészen elképesztő ötletekkel áll elő.
Első alkalommal még április 27-én jelentette be, hogy a fővárosi sebességhatárokat jelentősen korlátoznák, tehát
a közúti közlekedésben a jelenlegi 50-70-es sebességhatárokat lecsökkentik 30-50-re (!).
Karácsony a döntéssel kapcsolatban semmilyen társadalmi párbeszédet nem folytatott, sem a szakmát, sem a budapestieket nem kérdezte meg.
Így a legfontosabb kérdéseket sem próbálta megválaszolni:
„Nem feltétlenül alkalmazható és nem helyes a fővárosi általános sebességkorlátozási javaslat" - mondta Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója Karácsony felvetéséről.
Hozzáfűzte:
meglepődtek a javaslaton, hiszen azt nem mutatták be a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának - a budapesti városvezetés és a kormány közötti párbeszéd legfontosabb színterének - ülésén.
Vitézy Dávid szerint bizonyos utakon a 70-ről 50 kilométer/órára való visszalépés túlzás lenne, ugyanakkor a legtöbb lakóövezetben már most is csak 30 kilométer/órával lehet közlekedni, s egyéb korlátozásokat is bevezettek.
A vezérigazgató kiemelte,
hiba volt az is, hogy a városvezetés nem magyarázta el az embereknek, hogy miről szól a javaslat, és nem folytatott le semmilyen egyeztetést a kérdésben.
A Századvég Alapítvány május 1-én ismertetett közvélemény-kutatása alapján kijelenthető, hogy a főváros baloldali vezetésének sebességcsökkentési terve nem találkozik a társadalom többségének akaratával sem országosan, sem a budapestiek között.
A megkérdezettek alig több, mint negyede (28 százaléka) vélekedett úgy, hogy szükség van a sebességhatárok jelentős csökkentésére, mert ezáltal megelőzhetők a súlyos közúti balesetek, ezzel szemben
közel kétharmaduk (65 százalékuk) szerint nincs szükség rá, mert forgalmi dugókat okoz, és növeli a légszennyezést.
A budapestiek esetében az elutasítottság az országos átlag felett alakul:
68 százalékuk fogalmazott meg elutasító,
és csupán 23 százalékuk támogató véleményt.
Amúgy a magukat baloldalinak vallók körében is több mint másfélszer annyian (54 százalék) tartják szükségtelennek a Karácsony-féle sebességcsökkentést, mint szükségesnek (35 százalék).
A középen állók esetében az ellenzők aránya 60 százalék, a támogatóké 34 százalék, a magukat jobboldalinak definiálók körében ezek az arányok 76 százalék és 19 százalék.
Még érdekesebb képet kapunk, ha a főpolgármesterrel szimpatizálók véleményét vizsgáljuk meg a kérdésben.
A Karácsonyról kedvező véleményt formálók körében is egyértelműen negatív a forgalomcsillapítási terv fogadtatása, 50 százalékuk szerint szükségtelen,
és 42 százalékuk szerint szükséges a változtatások bevezetése.