Budapest Restartra nevezte el 7+1 pontos csomagját a főpolgármester. A munkaanyagban azt írja: a kommunikáció nem keltheti azt a hamis illúziót, mintha túl lennénk a járványon. Az út, ami előttünk áll még, valószínűleg hosszú lesz.
Tehát a főpolgármester is elismeri, hogy nincs vége a járványveszélynek, miközben korábban azt írta a Facebookon, Budapesten is újra kell indítani az életet, mert a kormány "nem büntetheti" a budapestieket.
A főpolgármester ennek ellenére feloldaná az üzletek és vendéglátóegységek korlátozását, és új szabályozást hozna létre a közösségi, kulturális és sportrendezvények szervezésében - írta a Magyar Nemzet.
A tanulmányban most is el akarja hárítani a felelősséget Karácsony, azt állítja - minden bizonyíték nélkül -, hogy a fertőzés Budapesten elsősorban kórházban és kórházból terjed,
miközben már korábban bebizonyosodott, hogy a fertőzések gócpontjai a fővárosi fenntartású idősotthonokban alakultak ki.
A programban Karácsony a "svéd modellt" venné át, annak ellenére, hogy azt már a svédek is elismerik, hogy megbukott.
Maga a svéd kormány vallotta be, hogy ennyi halottra nem számítottak, a nyájimmunitás-programjuk nem vált be. A baloldali svéd kormány intézkedései mellett mintegy négyezer ember halt meg, közel tízszer annyian, mint a hasonló népességű Magyarországon.
A munkaanyag az autós közlekedés további visszaszorításáról ír.
„Időszakosan meg kell nyitni a gyalogosok és a biciklisták előtt új zónákat. Ez utóbbi Budapesten a rakpartok hétvégi autómentesítésével történhet, illetve a főváros több pontjára érdemes kiterjeszteni a VI. és VII. kerület által elkezdett átmeneti forgalomcsökkentett zónák kialakítását.
Az arc eltakarására is javaslatot tett a főváros, eddig a tömegközlekedési eszközökön és a boltokban kötelező a maszkviselés, az új tervek szerint a vendéglátóhelyek újranyitásának feltétele a személyzet kötelező maszkviselése. A játszóterek újranyitása esetén pedig a felnőttek számára érdemes előírni az arc eltakarását.
A tömegközlekedés újraszervezéséről azt írták, az adatok arra utalnak, hogy az autóhasználat növekedésével is kalkulálni kell, erre azonban egyszerűen azt írják, hogy Budapest számára járhatatlan út. Az európai nagyvárosokban a biciklis közlekedés iránti igények növekedését mutatják a számok, a Karácsony-csomag szerint ezt támasztják alá immár a budapesti adatok, de egyetlenegy konkrét számot, szakmai elemzést sem mellékel a főpolgármester állításai alátámasztására.
A hétköznapi tapasztalatok is azt mutatják, hogy munkanapokon alig-alig használják a kerékpárosok a Nagykörút, Üllői út és más nagy forgalmú közutak számukra elkerített sávjait.
„A járvány következtében átalakulnak a gyalogos közlekedés szokásai is, egyre többen vannak, akik a távolabbi utazások helyett inkább a gyalogos távolságban lévő kereskedelmi egységeket preferálják. A főváros, még a járvány előtt előkészített forgalomcsillapítási terveivel összhangban növelni szükséges a biciklis és gyalogos közlekedés lehetőségeit a városban. Ezt szolgálják az újonnan létrehozott biciklis sávok is városszerte" – írja Karácsony, ami alapján feltételezhető, hogy az általa korábban ideiglenesnek nevezett biciklis sávok végleg megmaradhatnak,
csökkentve az utak átbocsátó képességét, növelve a gazdaság felpörgésével a dugókat, a szmogot.
Karácsony több százmilliárd forint bevételkiesésről ír, azt azonban nem teszi hozzá, hogy
a közelmúltban növelte meg a fővárosi adóiroda létszámát, ami újabb pénzügyi megszorítások, sarcok kivetését jelentheti a polgárokra és a vállalkozásokra.
A Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár az ATV Start című műsorában arról beszélt, hogy hosszú hónapokra kell felkészülni. Fürjes Balázs javaslata szerint
a közparkok látogathatóságát biztonságossá kell tenni, ebben lehet segítség a Sziget fesztivál tapasztalatainak felhasználása. Fejleszteni kell egy ingyenes mobilapplikációt, amivel a parkok telítettségét lehetne koordinálni, erről már több startup céggel is beszéltek.
Egyetért abban Karácsony Gergellyel, hogy új egyensúlyra van szükség a budapesti közlekedésben, a közösségi közlekedés, az egyéni autós közlekedés, a kerékpáros és a gyalogosközlekedés között, de arra figyelmeztetett, hogy
a város legforgalmasabb helyein a sávlezárás és a sebességkorlátozás nagyobb dugókat okozhat.
A kimutatások szerint a járvány lecsengésével akár 20-50 százalékkal is megnőhet az autóforgalom Budapesten.
A harmadik kezdeményezés szerint támogatnák a túlkoros és környezetszennyező járművek cseréjét Budapesten a lakossági és közösségi közlekedésben egyaránt. A járműbeszerzésekről Fürjes Balázs azt mondta: 2019-ben kapott jelentős összeget a főváros a járműbeszerzésre. További 3,2 milliárd forintot kapna idén a főváros a buszok cseréjére, de az a javaslatuk, hogy ezt az összeget ne idén, hanem jövőre kapják meg, tekintettel a járványhelyzetre.