A politikus elmondta, nagy megtiszteltetésben volt része nemrég, amikor átvezette a Sapientia Egyetem által alapított Bocskai díjat. A húsz esztendeje alapított felsőoktatási intézmény ma már egyre elismertebb, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Csíkszeredán és Sepsiszentgyörgyön zajlanak a képzések, az indulás óta a romániai 86 egyetem rangsorában már a huszonnegyedik helyen vannak, ez is mutatja, egy tipikusan magyar intézménynek van létjogosultsága. Azt is megjegyezte Szili Katalin, hogy a Pécsi Tudományegyetem rövidesen megállapodást köt a Sapientiával, így elindulhat egy képzés Sepsiszentgyörgyön.
A Sapientia szinte minden területen szervez képzéseket, a műszaki, a bölcsészeti, a művészeti és az agrár karokon, ma már tervezik, hogy orvos és gyógyszerész képzést is indítanak. Ez egy komplex egyetem, aminek igen ambiciózus vezetése van Dávid László rektor és Tonk László szenátusi elnök vezetésével, ők vitték sikerre az alapítói szándékot, mely szerint az egyetem a keresztényi és az emberi értékeket képviselje.