Itt a bizonyíték Bíró László cigányellenes kijelentéseire

Bíró László jobbik
Vágólapra másolva!
Az atv.hu birtokába került screenshotok tanúsága szerint a baloldal által támogatott antiszemita Bíró László privát profiljával megegyező névvel szereplő felhasználó a cigányságot negatívan minősítő, illetve durván ócsárló megjegyzésekkel fejezte ki egyetértését a közösségi oldalon. Az egyik, Bíró László nevű felhasználó által lájkolt rasszista kirohanás fölött egy Bíró László néven írt komment is látható, a hozzá tartozó profilkép feltűnően hasonlít (pontosabban megegyezik) az antiszemita Facebook-kirohanásairól ismert politikuséval. Az Origo birtokában lévő kép tanulsága szerint a cigányellenes kommentet tevő Bíró László teljes mértékben megegyezik a baloldali pártok által támogatott Bíró László facebookos profilképével. 
Vágólapra másolva!

Bíró Lászlóról korábban derült ki, hogy közösségi oldalán rasszista, antiszemita megjegyzései voltak. A szerencsi időközi választáson a baloldal által támogatott képviselőjelölt Budapestet "Judapestnek" nevezte, és mostani szövetségeseit, a DK tagjait pedig "szemkilövetőknek" minősítette.

Durva cigányellenesség

Az atv.hu birtokába került fotók alapján Bíró László, vagy egy, az ő nevét viselő és a Bíró korábbi antiszemita posztjaiból ismert profilképéhez megtévesztésig hasonlító felhasználó rasszista töltetű, durván cigányellenes kommenteket lájkolt Facebookon.

Az egyik fotón szereplő komment tanúsága szerint a kommentfolyam 8 és fél évvel az Orbán-kormány hatalomra jutása után keletkezett, tehát 2018-2019 fordulóján lájkolta a jobbikos politikus, vagy hasonmása többek között ezt a hozzászólást:

"Minden forint pazarlás, amit a cigányokra költünk!" valamint "Koszos cigányok! A magyar (i)GAZSÁGSZOLGÁLTATÁS pedig szégyellje magát! És mindenki, aki ehhez nevét adja. Rendőrök, bírók, stb..."

Forrás: atv.hu

Mivel két évvel ezelőtti, durva antiszemita kijelentéseinek nyilvánosságra kerülése után Bíró László elérhetetlenné tette Facebook-előéletét ismeretlenek számára, nem tudjuk ellenőrizni, hogy az inkriminált kommenteket valóban nála helyezték-e el ismerősei, és valóban ő lájkolta-e őket.

Annyi biztos, hogy a két, Bíró (vagy hasonmása) által lájkolt komment elkövetője valóban a jobbikos politikus Facebook-ismerőse.

Ez azonban, és Bíró korábbi durva rasszista kirohanásai még nem bizonyítják minden kétséget kizáróan, hogy ő vagy egy vele megegyező nevű másik felhasználó lájkolta-e ismerőse „koszos cigányozó" kommentjét.

Forrás: Atv.hu

Az atv.hu a kommentek kapcsán levelet írt Bíró Lászlónak a Jobbik sajtóosztályán keresztül. Eddig nem kaptak választ.

Az Origo birtokában lévő kép (pontosabban facebookos screenshot) alapján valóban Bíró László szólt hozzá ehhez a beszélgetéshez, egy másik, 2019-es posztban is ő van megjelölve, ugyanazzal a profillal, profilképpel látható, mint a fentiekben.

Ezen a képen világosan látszik, hogy valóban Bíró László lájkolta a cigányellenes kijelentéseket Forrás: Origo
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!