A József körúti bár egyet fizet kettőt kap sörakcióval és a következő szlogennel hirdette meg a járványhelyzet miatti bezárás előtti utolsó estét:
Kedves Hölgyek és Urak, Fiúk és Lányok! Bizonyára hozzátok is eljutott már az új korlátozások híre, így egy hónapra ismét el kell búcsúznunk egymástól. De ma és holnap, azaz hétfőn és kedden még egy utolsó megborulásra várunk titeket, ahol úgy berúgunk majd, hogy egy hónapig alapból sem innánk"
A bárban zárás előtt pár órával kezdődött el a verekedés, rengeteg rendőr ment ki a helyszínre.
"Annyi rendőrautó volt, hogy még a villamos útját is elállták. Az egyik szemtanú azt mondta, hogy egy fiatal lány miatt alakult ki a verekedés, aki a barátjával és a társaságukkal volt lent a helyszínen. A másik brigád támadt rájuk valamiért, amibe mások is becsatlakoztak.
Több mint 10 ember ütötte-verte egymást, valaki még paprikaspray-vel is befújt"
– mondta a Borsnak egy szemtanú.
Többek elmondása szerint
a bárt teljesen szétverték, felforgatták az asztalokat és a székeket.
A rendőrök öt embert vittek el a helyszínről.
„A BRFK VII. Kerületi Rendőrkapitányságán
csoportosan elkövetett garázdaság miatt indult eljárás, amely során három férfit és két nőt hallgattak ki gyanúsítottként.
A verekedésben részt vevők közül ketten könnyebben sérültek meg. A lap úgy tudja, hogy két nőt kellett ellátni a helyszínen, majd kórházba vinni. Másnak nem lett baja az eset során. A gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek.