A keresztényeket gyalázta a baloldali alpolgármester

Vágólapra másolva!
Szűz Máriát és a gyerek Jézust, ezáltal pedig a keresztényeket gyalázta Csiki Szilárd, Pusztaszabolcs alpolgármestere a közösségi médiában. A sajtó megkeresésére reagálva Pusztaszabolcs polgármestere, Simonné Zsuffa Erzsébet leszögezte, hogy bár elítéli beosztottjának a keresztényeket gyalázó megnyilvánulását, de ennek ellenére nem fogja őt leváltani.
Vágólapra másolva!

A Fejér megyei Pusztaszabolcs magát függetlenek állító alpolgármestere, Csiki Szilárd a Magyar Ateista Mémbázis nevű Facebook-oldal egyik fényképe alá fűzött egy minősíthetetlen stílusú megjegyzést – hívja rá fel a figyelmet csütörtöki cikkében a FEOL és a Magyar Nemzet.

A gúny tárgyává tett képen a gyermek Jézust kezében tartó Szűz Mária látható, mellé pedig

egy használtnak tűnő gumióvszert illesztettek oda. A kreáció felütése a következő volt: „megjelent".

Forrás: Facebook/Magyar Ateista Mémbázis

A blaszfém tartalom mellé Pusztaszabolcs alpolgármestere pedig a következőket írta:

Csiki Szilárd keresztényellenes megnyilvánulása felháborította a helyieket.

Ezt követően az alpolgármester a Facebook-oldalán próbált magyarázkodni. Azt írta: „Tisztelt Polgárok! Kisebb vihart kavart egy viccoldalon írt hozzászólásom, amit egy rajongóm posztolt. Az ismerőseim jól tudják, hogy elfogadó ember vagyok, sosem zavart (sőt) az emberek vallási, bőrszín szerinti, nemi identitásbéli hovatartozása, de engedtessék meg, hogy véleményem azért legyen róla. Úgy gondolom, amíg engem nem zavar más vallásossága, addig mást ne zavarjon az én ateizmusom. Ennek ellenére, hogy a kedélyek lecsillapodjanak pár emberben, aki politikát próbál csinálni egy mém alatti hozzászólásból, megkövetem azokat a vallásos embereket, akikből rossz érzést váltott ki a kommentem".

Csiki Szilárd a magyarázkodó bejegyzését később eltávolította a közösségi oldaláról.

Forrás: FACEBOOK

A kereszténygyalázással kapcsolatban a FEOL megkereste Baltási Nándor katolikus plébánost, aki Dunaújváros mellett Pusztaszabolcson is egyházi szolgálatban áll, hogy megkérdezzék, mit szól mindehhez.

Az orgánum megkeresésére reagálva a plébános a következő választ adta: „Pusztaszabolcs jelenlegi vezetése az önkormányzati választási kampányban a templommal a háttérben fényképezkedett, ez volt a kampányfotójuk. A képen az akkor még jelöltek láthatók, akik az MSZP-t, a Jobbikot, a DK-t és még nem tudom, milyen pártokat képviselnek. Lehet valaki istentagadó, vallástalan, akkor maradjon meg abban a világban. De amikor kampányhoz a templomot látja nyerőnek, és benne a Szűz Mária iránti tiszteletet is – különben nem katolikus templomot választott volna a kereszttel –, akkor azzal akarja eladni magát, amikor a keresztények mocskos gúnyolása a divat, akkor azzal. Talán nem is a körülmények és előzmények, hanem a puszta tény, a képpel kifejezett álláspont, a vallásos ember hitének meggyalázása a lényeg. Beszállni a versenybe, ki tud ocsmányabbat kitalálni a kereszténység gúnyolására. Most az elsők között van, ha nem az első ebben a pusztaszabolcsi alpolgármester és a vele választást nyerők."

A téma kapcsán a FEOL kérdéseket tett fel Pusztaszabolcs polgármesterének, Simonné Zsuffa Erzsébetnek. A polgármester bár elítélte alpolgármestere Facebook-bejegyzését, hamar egyértelművé tette, hogy

nem váltja le Csiki Szilárdot, mivel ő a csapata része.

Jobbról a harmadik személy Csiki Szilárd alpolgármester, mellette Simonné Zsuffa Erzsébet polgármester Forrás: FEOL/FACEBOOK
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!