Még Vona Gábor vezetése alatt megjelent egy rejtélyes IMF-összekötő a Jobbik belső köreiben

Gyöngyösi Márton, Jakab Páter, Jobbik,  EP választás, 2019 Európai Parlament, EP2019
Vágólapra másolva!
Nem sokkal a 2018-as parlamenti választás előtt felbukkant a Magyarországot sokáig gyámság alatt tartó Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyik embere a Jobbik belső köreiben - írja a Magyar Nemzet. Mint ismert, ekkor már a párt holdudvarában mozgolódott Teplán István, Soros György embere. Egyre több furcsaság derül ki a Jobbik múltjából. 
Vágólapra másolva!

A rejtélyes IMF-összekötő megjelenéséről Volner János, a Jobbik volt frakcióvezetője számolt be a napilapnak.

Ez nekem azért volt meglepő, mert a Jobbiktól az IMF és a mindenféle diktátumokat az országokra erőltető nemzetközi pénzügyi körök meglehetősen távol álltak" - nyilatkozta a párt egykori alelnöke.

Elmondása szerint mindez 2018 januárjában, a Dürer Rendezvényházban történt. A Magyar Nemzet szerint Volner információja azért is érdekes, mert az IMF munkatársa pont akkor jelent meg a Jobbik környékén, amikor Orbán Viktor évértékelőjében azt mondta, "a szájkosarat visszaküldtük Brüsszelnek, a pórázt pedig az IMF-nek".

A lap hosszasan ismertette, hogy az IMF és a 2010 előtti baloldali kormányok hogyan taszították gyámságba Magyarországot. Mint ismert, annak idején a Gyurcsány-kormány az IMF-hez fordult, aminek következtében Magyarország a valutaalap felügyelete alá került, így erősen csorbult az ország gazdasági függetlensége és politikai mozgástere.

Egyre több furcsaság derül ki a párt múltjából Fotó: Polyák Attila - Origo

Különösebben nem kell magyarázni, hogy miért roppant kellemetlen a napvilágra került információ a Jobbiknak. A lap felelevenítette, hogy 2012 szeptemberében pont Volner nyilatkozott úgy a párt kihelyezett balatonfüredi frakcióülésén, hogy tiltakoznak az IMF által kért megszorító intézkedések ellen, és azt követelik, a bankszféra is vegye ki a részét a magyar közteherviselésből.

Közel sem mellékes, hogy az IMF-összekötő megjelenésekor a párt hátországában mozgolódott a Jobbik Soros-embereként elhíresült Teplán István is, akit szintén Volner János buktatott le. Teplánról az Origo írta meg elsőként, hogy meghatározó szerepe volt a párt balra tolásában, és a mai napig komoly ráhatása van a Jobbik nemzetközi politikájának alakításában. Ez abból is kiderül, hogy a 2018 végén alapított Prosum nevű alapítványából többen bekerültek Gyöngyösi Márton elnökhelyettes uniós stábjába.

A Magyar Nemzet ezt követően részletes tényfeltáró cikkében megírta, hogy Teplán nemcsak a Soros-egyetem rektorhelyettese volt, de a Gyurcsány-kormány személyügyi központját is vezette.

Ahogy lapunk beszámolt róla, már 2016-ban, a migrációs válság kirobbanása után egy évvel közeledni kezdett a Jobbik Soros György hálózatához. Szotyori-Lázár Zoltán, a párt egyik legbefolyásosabb politikusa jelzésértékűen anyagilag támogatta meg a bevándorláspárti milliárdos egyik legfontosabb hazai szervezetét, a Transparency International Magyarországot.